Az új szereposztású István, a király rockoperáról szóló korábbi írásunkban a felvidéki bemutató magas árairól is szó esett. Ezt követően Pék Zoltán, a rockopera bemutatóját szervező Music Art vezetője tájékoztatott bennünket, hogy nagy mértékben csökkentek a jegyárak, az eredetileg tervezett legolcsóbb 890 korona helyett már 490 koronáért is megtekinthető az előadás.

Sőt, azon is változtattak, hogy míg a korábban beharangozott 890-koronás jegy csak állóhelyen való részvételt biztosított volna, a mostani 490 koronás belépő már ülőhelyre szól. Pék Zoltán elmondta, hogy a korábbi elképzeléstől eltérően újabb 2500 széket visznek be a komáromi futballpályára.

“Méltó körülményeket akarunk biztosítani az István, a király bemutatására. Egyedi produkcióról van szó. Örülünk annak is, hogy a határon túli magyarság először nálunk láthatja ezt az előadást. Tervezik az erdélyi bemutatót is, de annak még nincsenek véglegesítve a körülményei. Ezen felül az István, a király rockopera ebben a formában már csak Szegeden lesz megtekinthető – utána már csak kisebb méretű előadásokra, illetve a rockopera keresztmetszetét bemutató fellépésekre kerül sor.

Szeretnénk, ha minél többen részesei lehetnének a komáromi bemutatónak, ezért is csökkentettük jelentős mértékben a jegyárakat, melyek – a bemutató méreteit és a szereplők létszámát is tekintve – nagyon méltányosak. Meggyőződésem, hogy óriási élményben lesz része a közönségnek. Nagy munka előzi meg a bemutatót, beleértve a komoly biztonsági intézkedéseket is. Itt elárulom, hogy korábban Pozsony is szóba jött, mint a felvidéki bemutató lehetséges helyszíne, de a közhangulatot, a politikai élet jellegzetességeit is figyelembe véve végül inkább Komárom mellett döntöttünk” – mondta Pék Zoltán.

Az István, a király felvidéki bemutatójára szeptember 6-án kerül sor a komáromi futballpályán, 20 órai kezdettel. Az előadás a budapesti Sportarénában háromszor telt ház előtt már bemutatott nagyszabású produkcióhoz lesz mérhető, illetve hasonló. Az előadás fővédnökei a Magyar Köztársaság szlovákia nagykövete és a két Komárom polgármestere lesznek.

A jegyek többek között a Satur irodákban, a Madách könyvesboltokban, a városi művelődési központokban, illetve a Ticketportal jegyirodáiban vásárolhatók meg.

(on)