A kormány kisajátítja az energetikai monopóliumokat, ha Szlovákia érdekeit nem tartják szem előtt – mondta Robert Fico kormányfő ma Mirek Topoláneknek, akivel Prágában közösen emlékeznek meg a Varsói Szerződés 40 évvel ezelőtti inváziójáról.

Úgy tűnik, a kormányfőnek nagyon a begyében lehetnek a nem állami vállalatok, mert a cseh kormányfőnek is elpanaszolta, hogy ha a privatizált monopóliumok energetikai politikája továbbra is a szlovák nép ellen irányul, akkor kisajátíttatja azokat. Ezt nem kell hamis fenyegetésnek venni, ez egy valós dolog” – jelentette ki Fico a Topolánekkel való tanácskozása után. Bármilyen intézkedéseket foganatosítanak is, azoknak összefüggésben kell lenniük a lakosság vásárlóerejével, mutatott rá az árak képzésére, hozzátéve, hogy a törvénnyel való kisajátítás gyakorlatát egész Európa ismeri.

A szlovák kormányfő cseh partnerét arról is tájékoztatta, hogy milyen tervei vannak az apátszentmihályi atomerőműnek, de arról is, hogy a mohi atomerőmű befejezése körül problémák adódtak. „Szlovákia további blokkok építésébe kezd bele. Nem zárjuk ki ugyanakkor a Cseh Energetikai Vállalatot sem. A közös energetikai piac kialakításáról szóló memorandumot a gazdasági miniszterek már az év elején aláírták Prágában az atomenergetikai fórum idején.

Fico és Topolánek megerősítette egy közös vasúti szállítóüzem létrehozását. A cseh és a szlovák Cargo egyesítésével egy erős vállalat jönne létre, amely Európában tevékenykedne. Ugyanakkor nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a közös cég előkészítésénél műszaki problémák is jelentkezhetnek.

Felvidék Ma