Ha egy szülőnek meghal a gyereke, azzal az ő élete is véget ér, véget abban az értelemben, amikor úgy vágnak le egy ágat, hogy a gyökeret is elmetszik. Minden ág, rügy, levél a gyökérzet egy – egy élő folytatása – nincs gyökér hajtás nélkül. Amikor tehát Gáspár Károlynak 1998-ban meghalt a fia, nemcsak ifjabb Károlyt (Kareszt) temették el, hanem Gáspár Károly egész addigi életét. Nem tudjuk milyen ember volt azelőtt, de azt igen, hogy milyen lett azután a halálos „aranylövés” után, amely a fiút kirepítette, az élők világából.
Ő lett a halott fiú apja, akit nem tudott megmenteni az életnek. Ez a felelősség iszonyú teher, ne is próbáljuk megérteni, mert nem lehet. Az apa, aki addig csak adott gyermekének, többé nem tudott adni, s ebbe nem lehet beletörődni, Gáspár Károly sem tudott. Immár két élettel tartozott elszámolni de csak egy maradt neki.
Az idősebb Gáspár Károly helyett támadt egy új, más szülö, aki megpróbálja személyi felelősségét megsokszorozni, kéretlenül lenni annak az apának aki meg tudja óvni gyermekét az ostoba haláltól, az önpusztítástól. Karesz végrendelet nélkül halt meg – helyette az apa fogalmazza meg a halott élő végső rendelkezését. Ne haljanak meg mások ugyanúgy, ahogy neki kellett meghalnia.
Idősebb Gáspár Károly úgy tudott feltámadni saját halálából: életet akar menteni.
Tudja, hogy lehetséges, azért csinálja.
Karcsi fia nézi őt, és beszélgetnek. Kölcsönadja apjának tragikus életét és halálát, tegye oda intő példának a gyanútlan és veszélyben lévő többiek elé.
Ketten harcolnak a halál ellen, és az apa többé nem akar hibázni. Tudja, hogy az ő véges ereje sok fiatal ember számára az utolsó esély lehet. Belekapaszkodik az életükbe. Nem engedi őket, s talán néha eszébe jut: ha Karcsinak is lett volna….. valaki. Aki megfogja a kezét. Lefogja. Ha ilyen apja lett volna. De idősebb Károly (akkor) nem tudott ilyen apa lenni. Hát most az lesz!
Kérlek ne tegyétek!
Kérlek, kérlek benneteket ne!-és ne higgyetek a hamis prófétáknak!
Ne higgyétek el, hogy vannak „könnyű drogok”, hogy van könnyű következmények nélküli mámor, „feloldozás” utazás a felelőtlenség világába, ahol jóságos kezek simogatják fájó lelketek. Ne! Ne válogassatok a kendermagban, mert ami szárba szökken tőle, az mindennek a tagadása, minden szépnek, jónak, életnek. Hiszen- tudnotok kell !! – az élet az ami szép. Az Istentől való szabad akaratunk nem a halálba futás szabadsága.
Amikor idősebb Gáspár Károly beszél, mintha Karesz súgna neki, s ezt érzi a hallgatósága. Azért van csönd ilyenkor, figyelem. Az emberek a fiatalok figyelnek és hisznek neki.
Már az, hogy ott vannak (hogy ennyien vannak ott) már az igazolja, a figyelmet, és a nyitottságot a jóra, mert az ember éhezi a szépet és a jót. Várja az útmutatást. Ne tévesszenek meg bennünket az ilyen- olyan televíziók nézettségi statisztikái , mert nem az a való világ, és ne tévesszen meg az az állami hivatalosság se, mely kisebbíteni igyekszik a bajt, és ezzel (akarva-akaratlanul) elfödi azt, és ne az a hamis liberalizmus, amely a gyerekek kezébe akarja lokni a „választás” jogát- majd ok eldöntik, kell-e nekik a drog, vagy sem. Gáspár Károly azt kiabálja az arcukba, hogy „Vigyázzatok!”
Nézzétek ezt az élő és vidám fiút, az én Kareszomat, és borzadjatok el nyomorúságos halálán, és nézzétek az apát, aki gyenge volt, hogy tegyen ez ellen, gyenge ahhoz, hogy megtartsa a fiát, akinek e miatt majd csak a végső számadás maradt. De
De másoknak még nem késő!
Ezt mondja kiáltja, sírja üvölti Gáspár Károly, minden eszközt meg akar ragadni, és minden apát, anyát, nagyszülőt és minden gyermeket. Mindannyiunkat, akik a „társadalom” vagyunk. Fogni, tartani, óvni
Lehet, hogy valaki azt mondaná erre „misszió”, de talán még több ez valamiféle küldetésnél.
Maga az élő, kínlódó, fájdalmas,soha meg nem enyhülő lelkiismeret…..
Megjelent Budapesten 2007 januárjában Kocsis L Mihály a Karesz végakarata c. film dramaturgjának tollából.
