„Ne féljetek a tűztől!”

Az alábbiakban Böjte Csaba atya gondolatait olvashatják kedves olvasóink. Ne féljetek a lelki szembesülések tisztító, sokszor nagyon sötét éjszakájától! – írja levelében az árvák gondozója.

Tudom milyen, mikor egy közösség tagjai elkezdenek zsummogni, itt is, ott is hibákra találni, és ezért mindig csak a másikat hibáztatni.

Keresztes Szent János mondta, ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. Persze naiv, aki azt hiszi, hogy a tűz szüli a fában lévő, a meleg hatására felszínre kerülő, mocskos levet. A tűz csak láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. Arra születtünk, hogy a semmiből elindulva lassan, szépen felnőjünk és Isten szép vonásai mindjobban felragyogjanak az arcunkon, hogy majd egykor egy asztalhoz ülve az Úrral boldogok legyünk.

Keresztes Szent János gondolatai nagyon szépek, és igazak is. Ne féljetek a tűztől, a lángtól, a közösségben végzett csendes munkától, mely belőletek is, de társaitokból is olyan dolgokat hozhat a felszínre, melyről nem is volt sejtelmetek. Ezek az indulatok, haragok, félelmek bennünk vannak, és azáltal, hogy felszínre kerülnek, megfoghatóvá, kezelhetővé válnak. Ha őszintén szembe nézünk magunkkal, az újból és újból felcsapó szeretetlángokban elpárolognak hibáink, kisebb nagyobb bűneinktől megtisztulhatunk.