A magyar-szlovák viszony alakulásáról tájékozódott az európai szocialisták pártjának küldöttsége. A brüsszeli delegáció a délelőtt folyamán Dušan Čaplovič kormányalelnökkel és Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével tárgyalt.

Majd Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel találkozott, és a szlovák ház átköltöztetése kapcsán sokat emlegetett Pilisszentkeresztre is ellátogatott. Az európai szocialisták vizsgálódására csak egy nappal azt követően kerül sor, hogy Ján Slota bejelentette: a magyar veszélytől tartva indítványozni fogja a nemzeti önvédelmi gárda létrehozását a köztársaság védelméről szóló törvény megalkotását.
Arról, hogy az európai szocialisták rendszeresen, személyesen tájékozódnak majd a kisebbségi jogok betartásáról, még februárban született döntés, miután az Európai Szocialista Párt felújította a Smer tagfelvételi kérelmét. A Hannes Swoboda vezette küldöttséget az MKP vezetöivel folytatott megbeszélésen Csáky Pál elsöként a kisebbségi jogok betartásáról illetve a hiányokról tájékoztatta. A Pátria Rádiónak nyilatkozva Csáky elmondta: Beszéltünk a tankönyvek kérdéséről is és elmondtuk, hogy nem történt ebben semmi előrelépés, mert Mikolaj oktatásügyi miniszter kiadott egy olyan körlevelet, amely kételyeket ébreszt mindenkiben. Aztán szó volt arról is, hogy a nyelvi chartát nem igazán akarja ez a kormány megvalósítani. A második kérdéskör pedig az anyagi támogatások elmaradása volt Szlovákia esetében. Úgy a szlovák költségvetésből, mind pedig az európai uniós támogatásból. Figyelmeztettük Hannes Swobodát, hogy a jövő héten tartunk egy sajtótájékoztatót, majd írunk egy levelet Robert Fico kormányfőnek, hogy jobb belátásra bírjuk őt, mert erre a kérdésre jobban oda kell figyelni. Amennyiben nem történne változás, akkor kénytelenek leszünk ebből európai ügyet kreálni és elmegyünk egészen Brüsszelig. Ami azt is jelentheti, hogy leállítják a támogatást Szlovákia irányába. Nem lehet az, hogy Dél-Szlovákiát egy másodrangú régióvá tegye a kormány.
Szóba kerültek az aktuálpolitikai események is, többek között Ján Slota kijelentése. Pedig Hannes Swoboda előzetesen azt nyilatkozta, hogy aktuálpolitikai eseményekkel nem kívánnak foglalkozni, ám a megbeszélésen mégis szóba került a Szlovák Nemzeti Párt politikája, így például Ján Slota tegnapi kijelentései is, az SNS elnöke ugyanis veszélyeztetve érzi magát, és magyar tankokat vízionál, illetve Nemzeti Önvédelmi Gárdát hozna létre. Az MKP elnöke szerint Brüsszel ezekre a kijelentésekre odafigyel, hiszen Hannes Swoboda rákérdezett. Csáky ezzel kapcsolatban a következőket mondta: “Négy konkrét témát említettünk meg: a videoklip kérdését, amelynek kópiáját át is adtuk nekik. Aztán beszéltünk Harabin zsidó- és egyéb kisebbségellenes megnyilvánulásairól, Mikolaj kijelentéséről, ahol nemcsak az a fontos, hogy a 15 éves gyerekek azt mondták, hogy a magyarokat látják a legnagyobb ellenségnek. Még ijesztőbb viszont az, hogy amikor megkérdezték a szociológusok a fiatalokat, hogy miért állítják ezt, akkor szó szerint Ján Slotát idézték: a magyarok eleve Szlovákia-ellenesek, elvették a Nagymorva birodalom idején ezt az országot, olyan királyuk van, amelyet össze lehet keverni egy lovasbohóccal és hasonló válaszokat adtak. Ez viszont bizonyítéka annak, hogy Slota buta beszéde befolyásolja és veszélyezteti a fiatalokat. De szó volt arról a hisztériáról is, amely a KMMKF miatt alakult ki”.
Az európai szocialisták elmondták, hogy a miniszterelnökkel való kapcsolattartásban ezeket a kérdéseket majd napirendre tűzik. A delegáció részéről elhangzott egy olyan megjegyzés, mely szerint a helyzet nem javul, hanem romlik. Jövőre döntenek ismét arról az európai szocialisták, hogy felveszik-e soraikba a Smert vagy sem. Csáky elmondta: “A delegációval abban egyeztünk meg, hogy folytatjuk ezt a kapcsolatot és majd meglátjuk milyen eredménnyel. Mi nem szeretnénk, ha a Smernek problémái lennének az európai szocialistáknál, hanem inkább azt, hogy Robert Fico kormányfő fékezze meg Ján Slotát és ezeket a buta torzulásokat akadályozza meg. Annak alapján, ami a szlovák parlamentben most történik, azt kell mondani, hogy nem a Smer fogja vissza a Szlovák Nemzeti Pártot, hanem ellenkezőleg: ők viszik rossz, nacionalista útra a másik két kormánypártot is – a Smert és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat. Ez viszont nagyon rossz fejlemény”.
A brüsszeli politikusok ugyan nyíltan nem foglalnak állást, ám, Csáky Pál szerint ezúttal az elmodottak nem maradtak reakció nélkül.

Felvidék Ma, Pátria, sk, m