“Amennyiben a kormánykoalíció nem juttat több pénzt az iskolaügynek a jövő évi állami költségvetésből, akkor tüntetésekre is sor kerülhet” – nyilatkozták az iskolai szakszervezetek. A koalíció vezéreitől követelik, hogy az iskolaügybe két-három milliárd koronával többet tegyenek, mint ahogyan azt a Pénzügyminisztérium javasolja.

A pénzösszeg megnövelésére elsősorban is azért lenne szükségük, mert annak egy részét a pedagógusbérek hét százalékos emelésére akarják felhasználni. „Követeléseink egyáltalán nem túlzottak és nem rengetik meg az állami költségvetést. Mi az iskolaügybe szánt pénzt befektetésnek tartjuk, nem pedig csak amolyan kiadásnak” – mondta az iskolaügyi szakszervezetek elnöke, Ján Gašperan, aki arra is figyelmeztetett, hogy ha a koalíciós tanács, amely még csak most fog tanácskozni a következő évi költségvetésről Ján Počiatek pénzügyminiszterrel, nem áll ki az oktatásügy mellett, akkor a pedagógusbérek 0,5 százalékos csökkenésével lehet számolni. Erre viszont csak abban az esetben kerülne sor, ha a kérésük nem talál meghallgatásra és a koalíció csak három százalékos emelést hagy jóvá, amellyel a következő évi költségvetés is számol.

Gašperan szerint az iskolaügybe a következő évben 81,5 milliárd koronát tervez juttatni a kormány, így a bruttó hazai termelésnek csak a 3,6 százaléka jut az oktatásügyre.

A statisztikai hivatal szerint az elmúlt évben az iskolaügyben dolgozók átlagbére 16 632 korona volt. /Ide tartoznak a nem pedagógusi végzettségű alkalmazottak is/. Holott a nemzetgazdaság átlagkeresete 20 146 koronát tett ki. Az alap- és középiskolákon tanító pedagógusoknak 19 500 korona volt az átlagkeresetük. Az állami felsőoktatási intézményekben viszont akár 27 765 koronás átlagot is megkapták a pedagógusok.

Felvidék Ma, sk