A grúz-orosz konfliktus békés eszközökkel történő, párbeszéden alapuló rendezése szükséges – erre a közös álláspontra jutottak a visegrádi országok államfői szombaton véget ért, kétnapos szlovákiai csúcsértekezletükön. A tagországok szerint Horvátországot mielőbb fel kell venni az Európai Unióba.

A vendéglátó Ivan Gašparovič szlovák elnök a tanácskozássorozatot záró szombati közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: minden fél abból indul ki, hogy meg kell őrizni Grúzia területi épségét. Abban is egyetértenek, a viszály kialakulásában közvetve a koszovói rendezés is szerepet játszott. A szlovák elnök utalt arra, hogy a grúz helyzet okait illetően nincs teljes nézetazonosság a V4-es államfők között. Cseh kollégája, Václav Klaus ugyanis – miként erre a sajtóértekezleten is kitért – Miheil Szaakasvili grúz elnököt is hibáztatja a fegyveres konfliktusért.

Gašparovič kollégái nevében is elmondta: a visegrádi államok a Lisszaboni Szerződés tulajdonképpeni kudarcától függetlenül a további EU-bővítés hívei. Valamennyien támogatják Horvátország mielőbbi uniós csatlakozását, mert úgy vélik, a délszláv állam már most eleget tesz a tagfelvételi kritériumoknak. Ukrajna uniós integrációját elvi szempontból ugyancsak támogatják, ám szükséges, hogy Kijev megfeleljen minden előfeltételnek. Gašparovič az EU-ba jelentkező államokra utalva általánosságban leszögezte: a belső felkészültségnek kellene a döntőnek lennie, nem pedig annak, hogy a tagországok miként viszonyulnak a további bővítéshez.

Sólyom László magyar elnök szerint szorosabbá kell tenni a regionális együttműködést, hiszen az Euromed csoportosuláson belül például az Európai Unió mediterrán országai is erre törekednek. Pénteken az államfő a magyar sajtónak azt is elmondta, hogy a visegrádi országoknak egyfajta ellensúlyt kell kialakítaniuk. Ismét utalt annak fontosságára, hogy az elkövetkező rövid időszakban Csehország, Magyarország és Lengyelország az EU soros elnöke lesz, ami újabb lehetőséget jelent érdekei megjelenítésére, célkitűzései megfogalmazásához. Sólyom László jelezte, a vízumpolitikát is a szomszédságpolitika szolgálatába kell állítani.

FH