Október idusán lát napvilágot a regionálisan megjelenő egyetemi havilap, a PRESStige aktuális száma.

 

Az újságból ezúttal sem maradhatnak ki az egyetemi élet hírei: a lap több írást is közöl a magyar és s szlovák államfő nyitrai találkozójáról, amely a Konstantin Filozófus Egyetem rektorátusának konferenciatermében zajlott, célja pedig az iskolaügyi kérdések megvitatása és lehetséges rendezése volt. Az eseményről az összefoglalóból, továbbá a Komzsík Attilával készített beszélgetésből tudhatnak meg az olvasók egyet s mást. A lapból értesülhetnek arról is, hogy Nyitrán hamarosan eltörlik a leckekönyveket (index), a „Szülőföld és jövőkép” pályázat nyertesei pedig az Európa Parlamentben tett látogatásuk tapasztalatait osztják meg velünk. A nyitrai református közösségbe júliusban új lelkész érkezett, név szerint Ficzere Tamás. Küldetéséről az 5. oldalon olvashatunk. A VI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia legfontosabb eseményeiről Nagy Erika írt, Kiss Péter pedig a képregények, az animációk és a japán kultúra fesztiváljáról, a COMICS Szalonról, továbbá a sci-fi, a fantasy és a horror fesztiváljáról, az IstroCON-ról számol be. Ezúttal is jelentkeznek az irodalmi rovatok, a Parnasszus és a Véna, továbbá az Art Regnum, amelyben a többi művészeti ág kap helyet. Rövid beszámolót olvashatunk a nyári fesztiválokról, továbbá új hírekkel jelentkezik a SZMAZE. A Különvélemény szubjektív nézőpontokat felsorakoztató rovatában szó esik „Az nagy dolgokról”, a kocka vallomásáról, édes alternatív anyanyelvünkről, és az októberi fikció sem marad el. A „Talpra madjar” című jegyzetet követően Ryšavý Pál a szélsőjobbról ír, Gyelník Teodor meg emígyen teszi fel a kérdést: „A szakadék felé közelítünk?” Betekintést nyerhetünk a szinglivilág zsákutcáiba, és megtudhatjuk, hogy vajon miért késelnek a kamaszok egyre többen és egyre többet Nagy-Britanniában. Anda Judit egy új iparágról, a „celebgyártásról” ír véleményt, Bogár Gabriella írása pedig az egymásra figyelés fontosságára hívja fel a figyelmet. Az Ergo Sum rovat ebben a hónapban a természetről és a hit fontosságáról szól. Tovább száguldhatunk a gondolat spirálcsúszdáján, és talán megtudhatjuk, hogy miért érdekelték az embereket mindig is az univerzum titkai. Ami nem fért bele a lapba, az a PRESStige internetes címén, a www.presstige.sk-n elérhető, az egyetemi központú havilap pedig a szokásos helyen (egyetemek, kollégiumok, magyar könyvesboltok, szórakozóhelyek stb.) érhető el Pozsonytól Párkányig, természetesen ingyen.
– lager –