Az Aranykéz utcai robbantás miatt Magyarországon soha nem körözött Jozef Roháč számos jel szerint Vladimír Mečiar miniszterelnöksége idején a szlovák titkosszolgálat, a SIS védelme alatt állt.

Roháč megalapozottan gyanúsítható – áll a BRFK közleményében – azzal, hogy 1997 júniusában Budapesten, a XVIII. kerületi Tulipán utcában 3,5 kilogramm plasztik robbanóanyaggal megkísérelte megölni Seres Zoltánt, a fővárosi éjszakai élet akkori egyik legbefolyásosabb alakját. Seres Bentleyjének alvázához azonban nem sikerült hozzáerősíteni a bombát, így az induláskor leesett – írja a Népszabadság. Később a rendőrség a bomba belsejében azonosításra alkalmas ujjnyomokat talált. Az egyik minden kétséget kizáróan Jozef Roháč ujjlenyomata volt. Ennek alapján kezdték körözni a férfit, aki ennek ellenére többször feltűnt Magyarországon.

Mindeddig nyilvánosan a rendőrség nem nevezte Roháčot az “Aranykéz utcai robbantónak”, noha évek óta nyílt titok volt, hogy őt és csapatát gyanúsítják az 1998. július 2-án négy ember halálát és harminc sérülését okozó robbantással. Máig vitatott azonban, hogy ténylegesen ki volt Roháč célpontja: Boros Tamás, a bűnbánó maffiózó – aki, hogy magát mentse, számos hasonszőrű alvilági alakot árult be a rendőrségen -, vagy a merénylet “vétlen” áldozatainak egyike, egy ügyvéd például, aki akkori hírek szerint szlovákiai magyar olajipari befektetések ügyében járt el.
Roháč szlovák és magyar hírszerzési adatok szerint a Mečiar-kormány idején a szlovák titkosszolgálat, a SIS védelme alatt állt. Több, az elmúlt években nyugdíjazott rendőrtiszt megerősítette, hogy a magyar és a szlovák rendőrség több közös titkos akciót is szervezett az elfogására. Roháčot azonban valakik mindig előre figyelmeztették.

A szlovák rendőrök hivatalosan soha nem ismerték el, hogy az ő – mármint a szlovák hatóságok – oldalukon szivárogtatnának információkat a szlovák maffiavezérnek, akit számos gyilkossággal, zsarolással és más súlyos bűncselekményekkel hoznak összefüggésbe Magyarországon és Szlovákiában is. Nem hivatalos, személyes találkozóikon azonban elismerték, hogy a SIS ellenőrzés alatt tartja őket, és hogy Jozef Roháč szoros kapcsolatban áll a Mečiar-féle titkosszolgálattal.

vg.hu