Beszéljük meg rovatunk vendége volt Karkó Henrietta, a már nyolc éve létező és sikeres előadások sokaságát (pl. István, a király, Megfeszített, Napba öltözött lány, Ne zúgjatok harangok stb.) sikerre vivő Felvidéki Rockszínház vezetője. Az olvasóink kérdései alapján készült beszélgetést közöljük:

Miért éppen a rockopera az a műfaj, ami az utóbbi két évtizedben a legnagyobb áttörést hozta a könnyűzenei életben?

– Egyrészt a rock az ifjúság körében a leghallgatottabb zene, másrészt annak képviselői a rockoperák által olyan kitörési lehetőségekhez jutottak, mely a rockvilágon is túlmutat. A rockoperák megjelenésével a rock képviselői a nem rockzenei körökben is tekintélyt vívtak ki maguknak. Erre legjobb példa Varga Miklós és Vikidál Gyula pályafutása.

A műfaj népszerűségének köszönhető, hogy Felvidéken is sorra alakulnak a rockszínházak. Milyen a köztük lévő kapcsolattartás?

– Korrekt, jó. Értem ez alatt, hogy nem ellenfélként tekintünk egymásra, sokkal inkább az összefogás a jellemző az együttműködésünkre, mint a rivalizálás. Ennek számos példáját láthattuk az elmúlt években, magam is szerveztem már közös fellépéseket, mint például a felvidéki rockszínházak tavalyi bátorkeszi találkozóját.

Ezzel kapcsolatban érkezett egy olyan olvasói kérdés, hogy az idei, érsekújvári összejövetelre a Felvidéki Rockszínház nem ment el. Miért?

– Sajnálom, hogy így alakult. Amikor korábban én szerveztem hasonló találkozót, akkor a dátumot és a helyszínt számtalan egyeztetés, telefon után határoztuk meg, hogy mindenkinek megfeleljen. Most egy olyan időpontra kaptuk a meghívást, amikorra már korábban egyeztetett programunk volt. Ez volt a fő ok, de azon véleményemet sem rejtem véka alá, hogy az idei találkozó nem családi vagy baráti hangulatú jellegű rendezvény volt, ahogy az ilyent elképzelem. A szervezésbe beszállt a Csemadok is, ezáltal egy országosan koordinált rendezvénnyé alakult, aminek arculatát már nem a rocktársulatok határozták meg elsősorban.

Az összefogás legszebb példája volt a jótékonysági rendezvény a búcsi sportpályán az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére. Mi lett ennek a gyakorlati eredménye?

– A 2005. szeptember 25-i rendezvény házigazdái ugyan mi voltunk, de ez nem csak a Felvidéki Rockszínház rendezvénye volt, hanem valamennyi fellépőé, azaz a Kor-Záré, a Kerecsen együttesé, a Kis-Duna Menti Rockszínházé, a Doki és a Szívtipróké, a Kicsi Hangé, az Érsekújvári Rockszínházé, a Dili trióé, Vikidál Gyulaé és a Kormorán együttesé. Köszönetet illeti valamennyi fellépőt, akik mind eltekintettek a tiszteletdíjtól és ugyanakkor a közönségnek is, hiszen az általuk megvásárol jegyekből jött össze az a 115 ezer koronás adomány, amit a budapesti Sportarénában tartott segélykoncerten adtunk át Szász Jenőnek, Székelyudvarhely akkori polgármesterének.

Az olvasói kérdések közé Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere is „beköszöntött”. Nem kérdezett, csak tolmácsolta jókívánságait feléd , illetve a Felvidéki Rockszínház irányába.

– Ez is mutatja, hogy a felvidéki rockélet képviselői örülnek egymás sikerének. Nagyon köszönöm ezt Koppánynak, remélem, hogy a jövőben is számos közös rendezvényen veszünk majd részt, és természetesen én is minden jót kívánok neki és a Rómeó Vérzik együttesnek, amely hosszú, kitartó munkával elérte, hogy nem csak Felvidéken vált a legismertebb magyar rockzenekarrá, hanem Magyarországon is az élvonalbeli együttesek közé küzdötte magát.

Egy édesanya kérdezi, hogy miért mindig este vannak a fellépéseitek, így kevesebb gyermek láthat bennetek?

– Ezt nem mi találtuk ki, a szabadtéri rockelőadások szinte mindenütt este vannak, hiszen így a fénytechnika és a különböző egyéb vizuális kiegészítők sokkal inkább érvényesülnek, mint nappali fényben. Másrészt, az előadás időpontjáról leggyakrabban nem mi döntünk, hanem azok, akik felkérnek bennünket az előadásra.

Valamikor nem csak vezetője, hanem szereplője is voltál a rockoperának. Sokan emlékeznek arra, hogy te alakítottad az István, a király darabban Rékát, Koppány lányát. Majd visszavonultál a színpadtól, sokak bánatára. Elképzelhető az a csoda, hogy felülértékeled korábbi döntésedet, és ismét színpadi szerepre vállalkozol?

– Döntésem végleges. Ez nem csak azért van, mert nehéz összeegyeztetni a rendezői és a színjátszói munkakört, hanem úgy vélem, az ember elsősorban saját maga képességeivel és küldetésével legyen tisztában. Én nem vagyok egy színpadra termett alkat, ehhez megfelelő színészi képességeim sincsenek, ráadásul nem is élvezem ezt a világot. Annyi esetleg itt-ott belefér ebbe, hogy valamilyen kulturális rendezvényen szólóénekesként néhány dalt előadjak.

Ezzel kapcsolatban valamilyen konkrétum is körvonalazódik?

– Úgy tudom, hogy a Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője jelenleg nem dolgozik új rockoperán. De az is tény, hogy bármikor belefoghat. Gyakran beszélek, egyeztetek vele, én nagy örömmel venném, ha a Honfoglalás filmre építve létrejönne egy darab, úgy hiszem, hogy a „Kell egy szó…” és társai gondolatvilága és hangzása az évek során semmit sem veszített aktualitásából, sőt. Természetesen, hogy ebből lesz-e valami, a döntés Koltay Gergely szuverén joga.

Magánélet? „Civilben” vállakozóként egy panziót vezetsz, amely bizonyára „egész” embert kíván. Hogyan tudod ezt összeegyeztetni a kulturális tevékenységeddel?

– Össze kell, és össze is lehet egyeztetni. Mindkettő szerepem fontosságával tisztában vagyok. Lehet, hogy a rockszínház időt von el a családtól, ugyanakkor rengeteg energiával tölt fel, hogy otthon is jobban meg tudjak felelni az elvárásoknak. Egyébként nem teljesen ütközik a két szerepkör, hiszen gyermekeim is velem vannak a Felvidéki Rockszínházban, így az anyai szerepkörből a társulat fellépései során sem esek ki.

Nyolcéves a Felvidéki Rockszínház, mit várhatunk a 10. évfordulóra?

– Dolgozni fogunk, az biztos. Már most nekiláttunk az eddigi legsikeresebb rockopera, a Megfeszített „felújítási” próbáinak. És születésnapi ajándékban is gondolkodunk, a jubileumi fellépés mellett tervezünk egy jubileumi lemezt is, amelynek megszületését nagy örömünkre. Koltay Gergely is támogatja.

Koltay Gergellyel viszont már van egy közös lemezed…

– Ez így ebben a megfogalmazásban erős túlzás, ugyanis az nem az én lemezem, hanem két évvel ezelőtt Koltay Gergely barátaival elkészítette az Égjen neked a fény című albumot, amelynek egyik számában énekesként közreműködök. Ennyi.

Köszönet a pontosításért, azonban talán mégsem csak “ennyi”, hiszen e lemezen olyan sztárokkal együtt vagy hallható, mint például Keresztes Ildikó, Kalapács József, Demjén Ferenc, Makrai Pál és még folytathatnánk…

– Természetesen ez óriási megtiszteltetés volt a számomra is. Sosem tagadtam, hogy a saját életem életem és egyben a Felvidéki Rockszínház óriási szerencséjének tartom, hogy a Kormorán együttessel sikerült kapcsolatba lépnünk. Nem tudok és nem is akarok elfogultság nélkül szólni róluk.

Idézek egy korábbi interjúból, amit veled készítettem: „Nem tagadom, a nemzeti értékek és a magyar kultúra ápolása rendkívül fontos a számomra, és nem kapok hidegrázást akkor sem, ha azt hallom, hogy valaki Trianonra megoldásként határrevíziót említ. Nem vagyok szélsőséges, egyszerűen csak átérzem és átélem a történelmünk sebeit” – ezek több mint három éve hangzottak el tőled. Mit gondolsz erről most?

– Nem hiszem, hogy bármit is át kellene értékelnem. De a körülöttünk lévő világ is változik, és az utóbbi években számos impulzus ért bennünket, pozitív és negatív előjellel is. Nagyon örültem annak, amikor Magyarországra menet megszűnt a vámvizsgálat, nem kellett útlevél, és örömemet fokozta, hogy tavaly óta már meg sem állítanak bennünket. Ugyanakkor nagy fájdalmat jelentett számomra a kettős állampolgárság elutasítása a 2004. december 5-i, magyarországi népszavazáson. Szlovákiában és Magyarországon is vannak olyan törekvések, amelyek egyértelműen a magyar nemzettudat rombolására irányulnak. A nemzeti érdekeket figyelembe véve ma az sem biztos, hogy ha a Kárpát-medencei magyarság egy államhatáron belül élne, akkor jobb lenne, azaz hogy erősödne a magyar identitástudat. A politika és a globalizáció sok ember számára csalódásokat hoz, kételyeket szül.

Szlovákiában ma eléggé feszült a szlovák-magyar viszony. Ti a magyar nemzettudatot próbáljátok erősíteni. Értek már benneteket amiatt atrocitások?

– Nem, pedig több olyan helyen is felléptünk már, ahol a magyarság már kisebb számban él, mint a szlovákok. Legutóbbi fellépéseink közöl Szencet vagy Nagykért említhetem ezek között.

Milyen a sajtóval a viszonyotok?

– Általánosságban elmondható, hogy jó, ami persze nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértek, amit rólunk vagy velünk kapcsolatban írnak. Néha az is meglep, ha nem írnak semmit, de ez maradjon a sajtó előjoga.

Segíti munkátokat Búcs község polgármestere?

– Voltak a múltban konfliktusaink, de túltettük magunkat ezen. Leültünk, egyeztettük nézeteinket, és kerestük a megoldást, hogy ne menjünk szembe egymásnak, hiszen tulajdonképpen mindketten ugyanazt a célt akarjuk. Nem félreértendő, nem a polgármesterségre értem ezt, hanem arra, hogy mindketten azt szeretnénk, hogy Búcson a magyarság erősödjön. És ebben kölcsönösen tudunk segíteni egymásnak. Mi például akkor, ha egy falunap során kulturális műsorra van szükség, a polgármester pedig azzal, ha fogadja vendégeinket. A mi példánk is mutatja, hogy nem a sértődöttség az, ami megoldást, előrehaladást jelenthet közösségünk számára. Ezért is örülök annak, hogy a Magyar Koalíció Pártja, amelynek Szigeti János polgármester is a képviselője, úgy tűnik, az új vezetéssel is ezt az utat járja.

Az általatok eddig színpadra vitt darabok mind-mind magyar nemzeti rockoperáknak számítanak. Azon nem gondolkodtok, hogy valamilyen világhírű külföldi produkciót játszatok el?

– Nem, ilyen eszembe sem jut. Sőt, még a magyar kört is szűkíteni lehet, nem tagadom, a jövőben is elsősorban a Kormorán alkotói tevékenységére szeretnénk támaszkodni. A Felvidéki Rockszínház küldetése, hogy a magyarság összetartozását próbálja erősíteni, és ezen nem fogunk változtatni.

– Felvidék ma, on –