Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a tavaly Magyarországon dolgozó 17 ezer vendégmunkás közül egy év alatt ötezren fordítottak hátat  munkahelyüknek.
A szlovákiai vendégmunkásoknak már nem kell sem munkavállalási engedély, sem engedélyeztetési eljárás a munkavállaláshoz. Az Uniós csatlakozás szabaddá tette a munkavállalást.

Több magyarországi cég konzorciumot alapított, ösztöndíjakat hirdetett, és a Bakony északi lejtőiről próbál szorgos kezeket toborozni. A Csallóközi falvak közelebb vannak Győrhöz. Lakói mégsem jönnek. A helyieknek jó hír, hogy egyre több a jól fizető munkahely Szlovákiában. Ráadásul, míg az ott dolgozók bérük akár 70 %-át is hazavihetik, addig Magyarországon csak 57-et. Ez azt jelenti, hogy hiába magasabb még mindig pár ezer forinttal a havi bér Magyarországon, szomszédunkban sokan, sokszor, sokkal több pénzt visznek haza.

A Dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatója szerint, egyre több munkás buszjárat szűnik meg Szlovákia és Magyarország között. Egy most közzétett felmérés szerint a még mindig nálunk dolgozó szlovákiai vendégmunkások 90%-a magyar nemzetiségű, akik néhány éve nemcsak a zsebükre hallgattak, amikor magyarországi munkavállalásról döntöttek. Sokukat még az sem tántorította el, hogy az anyaországban akkor, nem mindenki fogadta örömmel érkezésüket.
Duna TV