A hét legfontosabb eseménye az Európai Tanács ülése lesz, ahol a tagállamok állam- és kormányfői a pénzügyi válság mellett megpróbálnak megoldást találni a Lisszaboni Szerződés írországi ratifikációjának problémájára.

TANÁCS
A csúcstalálkozót megelőzően a tagállamok külügyminiszterei találkoznak Luxembourgban. Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának kétnapos ülésén a tárcavezetők előkészítik az állam- és kormányfők találkozóját, emellett áttekintik a grúziai konfliktussal valamint az EU és Oroszország viszonyával kapcsolatos legfrissebb fejleményeket. A külügyminiszterek foglalkoznak továbbá a fehéroroszországi, zimbabwei, moldvai és üzbegisztáni helyzettel is.

EURÓPAI PARLAMENT
Két bizottsági kezdeményezésről is szavaznak az EP polgárjogi, igazságügyi és belügyi bizottságában a képviselők: az ún. „kék kártyáról” amely a képzett külföldiek számára könnyítené meg az EU-n belüli munkavállalást, valamint a Bizottság internetező gyermekek védelmére irányuló javaslatáról. Hans-Gert Pöttering az EP elnöke az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűlés ülésén vesz részt, melyet Jordániában rendeznek.

KÜLKAPCSOLATOK
Hétfőn Luxemburgban ül össze az EU-Marokkó Társulási Tanács.

EUvonal