Az elkövetkező héten meglehetősen csendes napok elé néznek az Európai Unió intézményei, ugyanakkor az elmúlt időszak vezető témái (éghajlatváltozás, pénzügyi válság) a héten is napirenden lesznek.
2008. október 27., hétfő

Tanács
Az Európai Unió mezőgazdaságért és halászatért felelős miniszterei luxembourgi találkozójukon várhatóan politikai megállapodásra jutnak a fekete és a balti-tengeri halászatra vonatkozó kvótákról. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács kétnapos ülésén a tárcavezetők folytatják az egyeztetést a közös agrárpolitika felülvizsgálatáról és a diákoknak ingyenesen biztosított gyümölcsökre vonatkozó bizottsági javaslatról.

Európai Parlament
Hans-Gert Pöttering kétnapos látogatást tesz a Dél-Afrikai Köztársaságban, ahol részt vesz a Pán-afrikai Parlament 10. ülésszakának megnyitóján. Az EP elnöke hivatalos útja során több vezető politikussal is találkozik.

Az EP ideiglenes bizottságának tagjai Moszkvába utaznak, ahol az Állami Duma és az Orosz Szövetségi Tanács, a moszkvai kormány valamint civil szervezetek képviselőivel tárgyalnak különböző éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekről.

2008. október 28., kedd

Külkapcsolatok
Az EU-Oroszország Állandó Együttműködési Tanács Szentpéterváron külpolitikai kérdésekről egyeztet miniszteri szinten.

2008. október 29., szerda

Európai Bizottság
A biztosok egy rendkívüli ülésen egyeztetnek a novemberi csúcstalálkozókon képviselendő, nemzetközi pénzügyi válsággal kapcsolatos uniós álláspontról. (Az EU pénzügyminisztereinek november 4-i találkozóját követően, november 7-én a tagállamok állam- és kormányfői tartanak informális csúcstalálkozót, majd november 15-én Washingtonban egyeztet a világ húsz gazdaságilag legjelentősebb országának vezetői.)

A Bizottság szervezésében Brüsszelben konferenciát rendeznek, ahol arra keresik a választ, hogyan egyeztethető össze a fenntartható fejlődés az európai autóipar versenyképességével.

Szintén az unió fővárosában rendezik meg azt a konferenciát, ahol a részvevők azt vitatják meg, milyen legyen az EU fogyasztóvédelmi és egészségügyi politikája a következő tíz évben. A rendezvényen Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi, és Andrula Vasziliu egészségügyi biztosok is beszédet mondanak.

2008. október 30., csütörtök

Tanács
A válságkezelésről, valamint az Európai Biztonság- és Védelempolitika adottságairól rendez konferenciát a francia elnökség Marseilles-ben.

2008. október 31., péntek

Európai Parlament
A fejlesztéspolitikával foglalkozó szakbizottság tagjai három afrikai országban, Eritreában, Etiópiában és Dzsibutiban tesznek látogatást, ahol a magas élelmiszerárak miatti válság következményeiről tájékozódnak. Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke találkozik Girma Woldegiorgis etióp államfővel.

Nyolc EP-képviselő utazik Ciszjordániába és a Gázai övezet területére, ahol a találkoznak a Palesztin Hatóság képviselőivel, Szalám Fajjád miniszerelnökkel valamint a helyi lakossággal.

Európai Bizottság
Az Európai Ifjúsági Hét alkalmából a nemzeti ifjúsági tanácsok 200 képviselője érkezik Brüsszelbe, ahol Ján Figel’ ifjúsági ügyekért felelős biztossal megvitatják, milyen irányt vegyen 2009 után a Huszonhetek ifjúsági politikája.

EUvonal