A drezdai Zwinger egyik legértékesebb képe Tiziano Adógaras c. festménye. Légkondicionált üvegszekrényben őrzik. A kép középpontjában Jézus áll. Fönséges nyugalom az arcán. Körülötte a farizeusok és herodiánusok. Arcukról árad a ravaszság, a képmutatás és a hízelgés.
Az evangéliumi jelenetből két igazság vezethető le, amely minden kor számára érvényes: Jézus elismerte a földi hatalmat, de szembeszállt túlkapásaival.
I. Jézus elismerte a földi hatalmat
Kr. u. 6-ban a Római Birodalom bekebelezte Júdeát. Mint provinciát, a Birodalomhoz csatolták. Ettől kezdve a római helytartó kormányozta a tartományt és adót szedtek a zsidóktól. Számukra ez gyakorlatilag kizsákmányoló volt, ideológiailag pedig vérig sértő. Az adószedés ugyanis azt jelentette, hogy a föld, amit a nép Jahvétól kapott, a császáré lett. Tudták, hogy nem tehetnek ellene semmit, mert Róma a legvéresebb terrorral megtorolja az adó megtagadását, de elvileg nem egyezhettek bele. Mert az árulás, szinte Isten megtagadása lenne.
A vallási és politikai vezetők felteszik Jézusnak a kérdést, mi az ő véleménye az adófizetésről. Ravasz a kérdés, bárhogyan válaszol, bevádolható. Felfedezi rajta a császár képét és feliratát. A zsidó törvények szerint tilos volt ember arcát kőbe, ércbe vésni. A Mester tehát azt mondja: ha komolyan veszitek az Ószövetségi Szentírást, hogyan tarthattok magatoknál egyáltalán pénzt, amin a császár képe van. Ez maga felér egy istenkáromlással. Aztán hozzáfűzi: ha már elfogadtátok, forgatjátok, kereskedtek a császár képét hordozó pénzzel, akkor vissza is adhatjátok neki, amikor adóban behajtja, mert az övé.
Ha az állam rendjét, építkezéseit, bizonyos polgári életformáját elfogadtátok, akkor tegyetek csak eleget az adófizetési kötelességnek is. Jézus tehát elismerte a földi hatalom létjogosultságát. Ebből vonta le a keresztény szociológia a következményt: „az állami fensőbbség hatalma jogos. Az alattvalóknak vannak kötelességeik vele szemben. Az állampolgárok lelkiismeretben kötelesek az igazságos törvények betartására.”
A keresztény ember példamutató magatartásra van kötelezve evilági ügyeiben is. Közösséget szolgáló lelkülettel, lelkiismeretes munkával kell közreműködnie a haza felvirágoztatásában. Adjátok meg a Cézárnak, ami a Cézáré: adót, katonaságot, munkát. De csak azt adjátok meg, ami a Cézáré!!! Többet nincs joga követelni!
II. Jézus szembeszállt az állami mindenhatósággal
Az állam törvényei azonban nem mondhatnak ellen Isten rendelkezéseinek. A földi hatalom nem akadályozhatja az alattvalókat lelkük üdvösségének és Isten dicsőségének munkálásában. A polgároknak joguk van megvédeni az igazságot, ha azt a világi hatalom veszélyezteti. Jézus nyíltan hirdette: az ember hitének, erkölcsi életének, lelkiismeretének legfőbb mércéje nem az állam, hanem a kinyilatkoztatás.
Ebből fontos megállapítások következnek:
1. A túlkapások ellen tiltakozni kell
A hívőnek joga, sőt kötelessége hogy szóvá tegye, ha a hatalom hordozói visszaélnek hatalmukkal. Határozottan, esetleg kockázat árán is meg kell mondania: „olyat kívánsz, amire nincs jogod.” Mórus Tamás ügyelt arra, hogy ne lehessen a felségárulás vádját rábizonyítani. De Isten iránti kötelességét is teljesítette. Amikor a kettő ellentétbe került egymással, vállalta a vértanúságot is.
2. Megtagadni az engedelmességet, ha a földi hatalom olyat követel, ami Isten törvényeivel szemben áll. Ilyenkor ki kell jelenteni: „Non possumus!” = Nem tehetjük
Ezt vágta oda Péter apostol a szanhedrinnek: „Nem tehetjük, hogy Krisztusról hallgassunk!” Ezt mondta Ambrus püspök Theodosius császárnak, amikor vérengző tette után a milánói bazilikában akart volna áldozni. Elmondta a pápa VIII. Henriknek: „Házasságodat fel nem bonthatom!” VII. Pius Napóleonnak: „Az Egyház jogaiból nem engedhetünk !” XIII. Leó az egyházüldöző Bismarck kancellárnak: „Nem ismerhetjük el a totális államot akkor sem, ha a papokat mind elfogatod, vagy a rágalom és gúny eszközét alkalmazod az Egyház tönkretételére.” És ezt mondták a modern kor főpapjai: Márton Áron Erdélyben, Wyszyński kardinális Varsóban, Mindszenty prímás Magyarországon.
*
Ma missziós vasárnapot ülünk. A távoli pogány világban az evangélium örömhírét továbbadó hithirdetőkre gondolunk: papokra, szerzetesnővérekre, világi munkatársakra. Ha a missziók 2000 éves történetét tanulmányozzuk, meglepődve fedezzük fel, milyen sok helyen üldözték az Egyházat és akadályozták a hittérítés ügyét. Az államhatalom, a politika korlátozta, megtiltotta, kegyetlenül büntette a hithirdetőket. Ez ma is így van, a Távol-Keleten és hazánkban is – amely lassan szintén missziós területté válik. Holott a kereszténység mindenütt azt hirdeti: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré!” Az istenellenes hatalmak azonban nem hajlandók Jézus második mondatát elfogadni: „… és Istennek, ami az Istené!”
Imánkban kérjük a pogány világ hittérítői számára, öntsön bátorságot szívükbe az evangélium hirdetésére. Nekünk pedig, akik hazánk területén képviseljük Isten ügyét, adjon kitartást és állhatatosságot, hogy minden nehézség közepette merjünk hitünk szerint élni és azt misszionárius lelkülettel képviselni. Merítsünk erőt a Mester szavaiból: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is magaménak vallom Mennyei Atyám előtt.”
Hajnal Róbert, Magyar Kurír
