A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) elítélte hétfői nyilatkozatában, hogy Szlovákiában nagy összegű kártérítés megfizetésére köteleztek egy rádióállomást, amiért az hírblokkjában rövidítve, más szavakkal adta vissza egy miniszter nyilatkozatát.

A bíróság megállapítása szerint az érintett médium, a Radio Viva “eltorzította az igazságot” 2004. október 7-én az esti hírekben, amikor a Vladimír Palko akkori belügyminiszter aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakat ismertette röviden. Az ítélet szerint “pontatlan és értelemzavaró” módon idézte a miniszternek azt a bejelentését, hogy okirat-hamisítás miatt vádat emelnek egy bíró, bizonyos Jozef Sorocin ellen.

Mivel a bemondó nem fűzte hozzá a hamisításról elhangzott állításhoz azt, hogy “a belügyminiszter szerint”, megsértette az ítélet indoklása szerint a bíró jó hírnevét. A jogász, akit később felmentettek az ellene okirat-hamisítás miatt indult büntetőperben, a bíróságon keresett elégtételt a rádióhír miatt, s a Radio Vivát arra kötelezték, hogy fizessen valamivel több mint 32 ezer euró kártérítést a bírónak.

Az IPI helytelenítette az ítéletet. “Kijelentéseknek tömörítve, más szavakkal való visszaadása szokásos gyakorlat, különösen a rádiós-televíziós újságírásban” – mutatott rá David Dadge, a bécsi székhelyű szervezet igazgatója. Megjegyezte: az, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta döntésében ezt a tényt, “felveti a kérdést, mennyire hatékony a szlovák igazságszolgáltatási rendszer a sajtószabadság ügyeiben”.
(hvg/mti)