Ivan Gašparovič államfő aláírta azt a törvényt, amely nagyobb befolyást engedélyez az államnak a kereskedelmi vállalatok árképzésének meghatározásában.

A törvényt rekordidő alatt fogadta el a parlament, mivel a kormány keddi, rendkívüli ülésén fogadta el a javaslatot, és még aznap a parlament elé került, majd csütörtökön délután már jóvá is hagyta a törvényhozás. A Szlovák Gázművek szóvivője szerint a jogszabály korlátozza a kereskedelmi tevékenységet, és felszólították Szlovákiát, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi egyezményeket.

Felvidék Ma, Pátria