A Via Nova ICs Beiratkozási Körútja tegnap Szencen, a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában járt. A gyermekek legjobban az ugrálóvárnak örültek.
A Via Nova IFjúsági Csoportnak fontos, hogy minél több magyar gyermeket írassanak anyanyelvű iskolába, hiszen ez megmaradásunk létkérdése.
A komáromi konferencia és a bényi szülői értekezlet után,  tegnap a szenci szülők nézhették meg, milyen családias és kellemes hangulat uralkodik a szenci iskola falai között. Az igazgatóhelyettes, Takács Erika munkatársunknak elmondta, annak ellenére, hogy diákjaik sorra nyerik a versenyeket, és a szülők meg vannak elégedve, minden évben meg kell küzdeniük azért, hogy szülők a magyar iskolát válasszák.
A gyerekek műsorral várták az óvodásokat. A karácsonyi műsor után a szülők, az iskolát támogatva, a gyerekek által készített karácsonyi díszeket vásárolhatták meg. Az óvodások az elsősöktől ajándékot is kaptak, ezzel jelezve, hogy szeretettel várják őket az iskolába.

Neszméri Tünde, Felvidék Ma