Gyurcsány Ferenc kérte arra Robert Ficót, hogy szombaton csak a szlovák oldalon tartsanak egy rövid munkatalálkozót. A magyar kormányfő erről az MR1 reggeli műsorában beszélt pénteken.
Mint mondta, a szlovák miniszterelnök javasolta azt, hogy Komáromban és Révkomáromban is találkozzanak, de ő ezt azért utasította vissza, mert szerinte el kell kerülni a látszatát is annak, hogy kvaterkáznak. Leülünk egy irodába, megbeszéljük, amit kell és mindenki hazamegy – fogalmazott a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint a munkatalálkozó tétje az: világosan és egyenesen beszéljenek arról, hogy miért növekednek a feszültségek és mind a két ország érdemben tegyen lépéseket ezek csökkentése érdekében.
Hangsúlyozta: nem csak arra kell javaslatot tenni, hogy a másik mit csináljon, hanem arra is, hogy a saját országukban milyen lépéseket terveznek.
Ha úgy megyünk az ilyen találkozókra, hogy ki, kit győz le, és csak odamondogatunk egymásnak, akkor ezek nem lesznek sikeresek – vélekedett, hozzátéve: reméli, hogy ezt érti Robert Fico is, mert ha csak neki akar tanácsokat adni, akkor azzal nem fognak sokra jutni.

Az igazi államférfiúi magatartás az, hogy ha cselekszik a saját országában egy vezető, egy olyan környezetben, amikor nem mindig könnyű nagyvonalúnak lenni, mert egyik, meg másik országban is van késztetés arra, hogy csak annyit tegyen, hogy odamondogat a másiknak és időnként kijátssza a nacionalista kártyát – jelentette ki a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc leszögezte, ő maga ezt soha nem fogja kijátszani, mert Magyarországnak és Szlovákiának sem érdeke. Kijelentette ugyanakkor: abból nem lehet engedni, hogy önmagukat magyarnak vallók háborítatlanul tanulhassanak magyarul olyan tankönyvekből, amelyben magyarul benne vannak a helységnevek, nyugodtan énekelhessenek magyar népdalokat, lehessen újságjuk és működhessen a színházuk, oktatási intézményeik.

“Ebből nem lehet engedni, ez nem vásári alku Európában,(…) nem alkudozhatok magyarságunk kontójára” – hangoztatta.

MTI