A szlovák parlament ma kora este határozatot fogadott el “a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) lehetséges negatív hatásáról Közép-Európa politikai és társadalmi fejlődésére”. Ugyanakkor a parlament elvetette azt a módosító javaslatot, amely Slota kijelentéseinek negatív hatására figyelmeztetett volna.

Még múlt hét pénteken Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes ismertette a határozat szövegét. Rámutatott arra a “veszélyre”, hogy a KMKF a magyar Országgyűlés égisze alatt működik, a Fórumnak a szuverén Szlovákia parlamenti képviselői is a tagjai, és így közvetve irányítják a magyar külpolitikát.

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a három ellenzéki klub nevében azt javasolta, hogy a parlamenti határozatról való szavazást halasszák el a két házelnök, Szili Katalin és Pavol Paška találkozásáig. Ezt a jelenlévő 132 képviselőből 53-an támogatták, 62-en nem, tehát Bárdos javaslatát elvetették. Megjegyzendő, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Smer-képviselők többségében “nem”-mel szavaztak erre a javaslatra, Pavol Paška házelnök azonban tartózkodott a szavazásnál.

A Čaplovič által ismertetett jelentéshez, és a határozati javaslathoz František Mikloško módosító javaslatot terjesztett be. Javasolta a határozat kibővítését azzal, hogy Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének a kijelentései negatív hatással vannak a szlovák-magyar viszony alakulására. Mikloško javaslatát a jelen lévő 109 képviselő közül 31-en támogatták, köztük az MKP 20 képviselője, a KDH képviselői és a független honatyák.

A határozatról 107 képviselő szavazott, 80-an támogatták, a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői. Tévedésből Pavol Hrušovský KDH-elnök is az igen gombot nyomta meg, ezt a jegyzőkönyvben korrigálták. A Magyar Koalíció Pártja 20 képviselője nemmel szavazott, 7-en tartózkodtak (mind KDH), 43-an pedig nem vettek részt a szavazáson (köztük Dzurinda pártja, az SDKU 28 képviselője).

– Felvidék Ma –