Heves tiltakozásokat váltott ki Szlovákiában a Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének (ZSS) “feketelistája”, amelyen állítólag azok a vállalkozók és kereskedők szerepelnek, akiknél a december folyamán elvégzett ellenőrzések során túlzott méretű áremeléseket állapítottak meg.

 

Több vállalkozó is azt állítja, hogy az állítólag ellenőrzött termékeket egyáltalán nem árusítja, illetve hogy azok árát nem emelte, közölte a hét végén a Markíza kereskedelmi televízió. A fogyasztók szövetségének listáján szereplő kereskedők 30-tól 180 százalékig emelték bizonyos esetekben az áraikat.

Szlovákiában január elsején vezetik be az eurót, és sok az ellenőrzés, hogy megelőzzék az indokolatlan áremeléseket. December 20-án életbe lépett az a rendelet is, amely szerint az indokolatlan árdrágítás nagyon szigorúan – akár szabadságvesztéssel is – büntethető.

Az állítólagos indokolatlan áremeléseket néhányan rossz viccnek tartják. – Valaki szórakozik velünk, mert a listán bírált, állítólag megdrágított ételek nem is szerepelnek az étlapunkon – jelentette ki egy vendéglős a televízióban. Az érintett vállalkozók és kereskedők most azt tervezik: ha nem kérnek tőlük az illetékesek nyilvánosan elnézést, akkor esetleg jogi úton vesznek elégtételt a fogyasztók szövetségén.

A Pravda című napilap szerint eddig leginkább szállodák, vendéglők és különféle üzletek vannak a feketelistán, amely nyilvánosan hozzáférhető az interneten, és folyamatosan bővül. Az indokolatlan drágítás 30-tól 180 százalékig terjed.

mti, HVG