Talán a szervezők sem gondolták, hogy csordultig megtelik az érsekújvári Fő téri Kultúrház újonnan átalakított terme. A nézőtéren adventi hangulatban együtt várakozott jelenlegi és egykori czuczoros, szülő és pedagógus, izgatott szervező és kíváncsi vendég, fellépő művész és kisdiák.

 

Az ötlet, hogy találkozzanak hajdani és mostani diákok, már régen megfogant a szülői szövetség lelkes tagjainak gondolataiban. A merész álmokat még merészebb tettek követték. A Kis Péter elnök által irányított maroknyi csapat nagyot alkotott. Létrejött a jótékonysági gála, „Czuczorosok, itt a helyetek!“ címmel. Az est bevételét jótékonysági célra ajánlották fel: a tehetséges tanulók támogatására illetve az iskola akadálymentesítésére. A felkért művészek, szinte kivétel nélkül igent mondtak a felkérésre, hogy alma materüket ily módon támogassák. A majdnem kétórás műsorban felléptek: Szeredy Krisztina, Klein Otokar, Madarász Veronika, Dallos Réka, Sebők Anikó, Szabó Julika, Bernáth Tamás, Gál Teodóra, Keve Ádám, Fekete Tamás, Virág Richárd, Greznár Dániel, Pekarik Katica és a Pintyőkék, az Érsekújvári Rockszínpad tagjai, Krpelán Ágnes és Földy Judit tanítványai.
A szünetben az érdeklődők megtekinthették Borka Dávid, Brestyák Sándor, Kovács Andrea, Pischinger Viktor, Vaš Ilona és Kanyicska Csaba képzőművészeti alkotásait.
Nem marad más hátra, minthogy köszönetet mondjak az élményért, a kellemes percekért mindazoknak, kik hozzájárultak a gálaműsor létrejöttéhez és sikeréhez: a művészeknek, a fiataloknak, a gyerekeknek és felkészítőiknek.
Köszönet
• a szervezőknek, Kis Péter ötletadónak és az ötletet megvalósítani segítő szülőknek,
• az adományozóknak, mert könnyítették az iskola anyagi helyzetét
• a résztvevőknek, mert megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.
Az est folyamán 46 345 korona gyűlt össze, melyet a Czuczor Gergely Alapiskola Szülői Szövetsége a jótékonysági est céljának megfelelően használ majd fel.
Adományozók:
• Pischinger Gejza, Érsekújvár polgármestere
• Farkas Iván, parlamenti képviselő
• Csemadok helyi alapszervezete
• Érsekújvári Rockszínpad
• AZ Print nyomda – Berta András
• MKP helyi alapszervezete
• Ember Zoltán
• Török László
• Istenes József
• Bóna Bertalan

Nem csupán a gálaműsor adományaiért jár őszinte hála. Az MKP helyi alapszervezetének elnöke, Bóna Bertalan indítványozására a városi testület magyar képviselői és vállalkozói anyagi hozzájárulással támogatták az első interaktív táblánk megvásárlását. Óriási segítség ez kis magyar közösségünknek, mert versenyképessé tesz bennünket más iskolákkal szemben és hatékonyabbá, érdekesebbé válik segítségével az oktatás.
Azt mondják, amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk. S mi bizony aznap este gazdagodtunk, jólesett a lelkünknek. Példaértékű esemény volt e gála, melynek bízom benne, folytatása lesz, mert folytatása kell, hogy legyen. Bár az érsekújvári vár bástyái sajnos nem maradtak meg az utókornak, ott és akkor jelképesen egy magyar bástya emeltetett. Alkotója egy közösség: gyermek, szülő, iskolabarát és pedagógus. Vigyázzunk rá, óvjuk nagyon!

Novák Monika, az Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója

Felvidék Ma