A vasúti szakszervezet a szociális párbeszéd minden lehetséges formáját megpróbálta, de eredménnyel nem járt. „Annak ellenére, hogy tárgyalások folytak nemcsak a vasúti társaság vezetőivel, de a szaktárcával és a parlamenti képviselőkkel is – egyedül a kormányfő nem talált időt a tanácskozásra – konkrét megoldás nem született” – tájékoztatott a vasúti szakszervezetek elnöke, František Petróci, aki szerint viszont a helyzet rendkívül komoly. A korábban felgyülemlett problémákat csak súlyosbítja a pénzügyi válság.
„6000 alkalmazott kerülhet az utcára, emellett nem kizárt, hogy a béreket és a kollektív szerződésből adódó jutattásokat és kedvezményeket be kell fagyasztani” – fogalmazott Petróci, aki szerint a rossz gazdasági helyzet és a pénzügyi válság leginkább a Cargo teherszállítási vállalatot érinti. A sztrájkkészültség, amely egyébként egyelőre nem érinti sem a személyi forgalom, sem a teherszállítás lebonyolítását addig tart, amíg a szakszerevezet kérdéseire és kéréseire nem kap kielégítő válaszokat. Hatékony lépések felvázolását várnák, amelyekkel megakadályozható lenne az összemolás – ez elsősorban a Cargora vonatkozik. Pénzügyi injekció híján, illetve olyan döntések nélkül, amelyek a vasúti forgalmat egyenjogúsítják a közúti forgalommal, a szlovák vasúti társaság teljesen elveszti versenyképességét. „Nyomásgyakorló politikával nem lehet eredményt elérni” – ezzel reagált a sztrájkkészültségre a közlekedési tárca szóvivője, Marián Jánošík, aki ugyanakkor elismerte: a szakszervezet legitim joga, hogy sztrájkkészültséget hirdessen. A döntést azonban a minisztérium elutasítja és rosszul időzítettnek tartja. A tárca keresi a megoldást. Azonban úgy vélik, a szakszervezet ebben nem volt kellő partnere, mert konkrét megoldási lehetőségeket nem vázolt fel, csak általános téziseket. Tegnap egyébként Robert Fico kormányfő és Ľubomír Vážný tárcavezető is nyilatkozatukban arról biztosították a vasúti alkalmazottakat, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy elbocsátásokra ne kerüljön sor.
Felvidék Ma, Pátria, mj, sk