Hétfőn reggel újra indult a december 19-ei leállást követően a Magyar Suzuki esztergomi gyárában a termelés. Bár több mint ezer alkalmazottnak postázta a cég karácsony előtt a felmondási szándékról szóló tájékoztatást, a gyártásban a lecsökkent létszám nem jelentett akadályt – nyilatkozta a Hídlapnak Ruska Viktória, a részvénytársaság kommunikációs vezetője.

A szóvivő hangsúlyozta: a termelés most a 2007 júliusa előtti állapotokra emlékeztet. Két csoportban, délelőtti és délutáni műszakban dolgoznak a gyárban, heti öt munkanapon. A kényszerű intézkedések az autógyártásban nem éreztetik hatásukat, a termelés zökkenőmentes. A csoportos létszámleépítésben érintettek munkaviszonya még nem szűnt meg, foglalkoztatásukról, illetve annak megszűnéséről az elkövetkező mintegy másfél hónapban dönt a vállalat menedzsmentje. Jelenleg a munkaügyi központ és a vállalat közös, ütemezett tájékoztatói folynak az elbocsátandók további lehetőségeiről. A 2009-es dolgozói létszámot azonban csak február végén teszi közzé a Suzuki – szögezte le a Hídlap kérdésére válaszolva Ruska Viktória.

Mint tudvalevő, az esztergomi Suzuki-gyár többezer felvidéki munkást is foglalkoztat, tehát ezért sem mindegy, hogy miként alakulnak a dolgok a Suzuki körül a közeljövőben.
Hídlap, Felvidék Ma