Január 15-étől lehet beíratni a gyermekeket az alapiskola első évfolyamába. Fontos döntése ez a szülőknek, meghatározhatják vele gyermekük egész életét, nem mindegy ugyanis, hogy a gyermek anyanyelven tanulhat-e, avagy egy idegen nyelven kell megszereznie az ismereteket. A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola is várja a szülőket és gyermekeket.

A kassai magyar tanítási nyelvű alapiskola várja a gyermekeket, január 21-én szerdán, délután 3 és este 6 között, 22-én és 23-án reggel 8 és este 5-között.

Amennyiben az időpontok nem felelnek meg a Tisztelt Szülőknek, február 20-ig naponta 8.00-tól 16.00 óráig a rendelkezésükre állnak az iskola pedagógusai.

A tanulók számára az iskola biztosítja az egyműszakos tanítást, első osztálytól idegen nyelvek és számítástechnika oktatását, napközis foglalkoztatást ötödik évfolyamig, gazdag szakköri tevékenységet (karének, népművészeti csoport, képzőművészeti kör, sportkör, kézműves foglalkozás, nyári foglalkoztató táborok).

Szakc Kassa, Felvidék Ma