A  Gazprom csereműveletet ajánlott fel szerdán az ukrán félnek, így az orosz fél kész ellátni az érintett kelet-ukrajnai területeket, ha Ukrajna tárolóiból ugyanannyi gázt küld Szlovákiába – idézi Alekszej Millert a Menedzsment Fórum.

Az Gazprom vezérigazgatója elmondta: a cserére vonatkozó javaslat Robert Fico szlovák kormányfőtől származik, de az orosz fél elfogadta és támogatja, továbbá igyekszik hasonló javaslattal előállni Moldova problémáinak megoldására is. Miller hangsúlyozta: mindehhez szükséges Ukrajna jóakarata is, és Bulgária esetében nincs hasonló megoldás, mert Ukrajna Balkán felé eső határa közelében nincsenek tárolók.

A Fico által javasolt megoldás azt a problémát küszöbölné ki, amelyre az ukrán fél kedden és szerdán is hivatkozott, amikor nem nyitotta meg a rendszerét az orosz gáz előtt: hogy ugyanis ha a Gazprom által kijelölt útvonalon szállítja a gázt az orosz fél által megnevezett célországok felé, akkor gáz nélkül maradnak nagy kelet-ukrajnai területek, amelyek normális körülmények között közvetlenül az Oroszország felé érkező gázból kapnak, de amelyeket most Nyugat-Ukrajnából látnak el.

DunaTv.hu