Szlovákia különösen nehéz időszaknak néz elébe. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdasági válság következményei minél kevésbé legyenek súlyosak, de ehhez szüksége van arra is, hogy érezze a lakosság felől jövő bizalmat, így összegezte Robert Fico kormányfő a jelenlegi helyzetet.

A politológusok szerint egyszerűen arról van szó, hogy a miniszterelnök kezdi felkészíteni az ország, elsősorban pedig a saját választópolgárait a rossz időszakra. Éppen az ő szavazataik és eddigi megelégedettségük biztosították a Smer magas pártpreferenciáit, melyek egészen idáig megingathatatlannak látszottak. Még pár héttel ezelőtt is úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy a gazdasági válság Szlovákiát csak kevéssé fogja érinteni, ma pedig már úgy nyilatkozik, hogy akár drámai következményekkel is számolni lehet. Ján Počiatek pénzügyminiszter vasárnap szintén nem jósolt valami rózsás jövőt az elkövetkező időszakra.

Grigorij Mesežnikov politológus és Ivan Dianiška, a Focus közvélemény-kutató intézet igazgatója egyaránt egyetértenek abban, hogy Fico lelkileg kezdi felkészíteni a választóit a nehéz időszakra. Mesežnikov szerint általánosságban véve is igaz, hogy a Smer választói minden eddigi pozitív lépést és fejlődést az országban a Fico-kormány sikerének tudtak be, így most, amikor helyzetük várhatóan rosszabbodni fog, a válság minden következményét a legerősebb kormánypártra fogják áthárítani.
Éppen ezért az ismert politológus azt gondolja, hogy Fico szolidaritásra és az egymásrautaltság fontosságára vonatkozó szavai a jelen helyzetben annak az aggodalomnak a jelei, hogy a kormány, elsősorban pedig a Smer, veszíthet eddigi népszerűségéből.
SME, Felvidék Ma,tt.