Szlovákiának szüksége van arra, hogy az egyre mélyülő válság idején olyan átfogó intézkedéseket fogadjon el, melyeket valamennyi politikai párt elfogad és magáénak vall. Az ellenzéki SDKÚ szerint ebben még az sem lehet akadályozó tényező, hogy átmenetileg esetleg magasabb lesz a költségvetési hiány.

„Nem ismerek Szlovákiában komolyabb témát attól, mint az olyan intézkedések elfogadása, melyek megakadályozhatják, hogy az emberek elveszítsék a munkahelyüket. Senkinek sem lehet olyan politikai ambíciója, hogy ebből politikai tőkét kovácsoljon” – mondta el többek közt Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke mai sajtótájékoztatóján. Ivan Mikloš, a legerősebb ellenzéki párt alelnöke szerint a legfontosabb lépés az lehetne, hogy az egységes adót a jelenlegi 19-ről 16 százalékra vinnék le, de további intézkedések meghozatalát is javasolják, így például adómentességet a kezdő vállalkozók részére, vagy pedig az autópálya-építésre szánt állami dotáció összegének azonnali megemelését.
Dzurinda szerint a pártja által javasolt intézkedések elfogadásának tekintetében teljes az összhang az ellenzéki pártokon belül, azonban ez még nem elég, jelentette ki a pártelnök. „Azon gondolkodunk, milyen politikai lépéseket tehetnénk annak érdekében, hogy szélesebb politikai egyetértés alakuljon ki” – egészítette ki Dzurinda.
TASR, Felvidék Ma