Egységes és határozott fellépést sürgettek Ukrajnával és Oroszországgal szemben a V4-ek miniszterelnökei Pozsonyban. Két ország gázár vitájában nem akarunk túszok lenni – erősítették meg a kormányfők. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a szolidaritást hangsúlyozta. Ha véget ér a gázvita, az Európai Uniónak össze kellene kapcsolni az energiahálózatokat. Legyen vége az energia-vasfüggönynek, s ha lehet, közös forrásokból finanszírozhatná az unió az Nabucco gázvezetéket – idézi a magyar kormányfőt a SZITA hírügynökség.

Donald Tusk lengyel kormányfő bírálta, hogy térségünk ilyen nagy mértékben függ az orosz szállításoktól. Szlovákiát egyáltalán nem érdekli Ukrajna és Oroszország vitája, világpiaci árat fizet a gázért, ezért elvárja, hogy a szerződésben foglalt gáz meg is érkezzen az országba. Tartalékaink tíz napra elegendők – mondta Robert Fico szlovák kormányfő, aki tájékoztatta partnereit, hogyha továbbra sem érkezik gáz Oroszországból, elképzelhető, hogy újraindítják a december végén leállított jászlói atomreaktort. A V4-ek közül Szlovákiát érintette legnagyobb mértékben a gázhiány, és ezzel függ össze a kialakuló villamosáram hiány is.

Szlovákiában napok óta érvényes a szükségállapot. Eredetileg az euró bevezetésével kapcsolatos országos gálaműsorra érkeztek Pozsonyba a V4-ek miniszterelnökei. Megbeszélésükön részt vett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Visszautasította a kialakult helyzetet, és úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság mindent megtesz, hogy Szlovákia és a V4-ek megbirkózzanak a kialakult válsághelyzettel.

Brüsszelben nincs megállapodás

Nem jött be az optimista forgatókönyv. A vitában álló orosz és ukrán gázvállalat vezetőinek brüsszeli, részben egymás közötti, részben az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőivel folytatott megbeszélései alapján napközben az unió székhelyén az a várakozás alakult ki, hogy még ma elérhető a megállapodás a gázszállítás újraindításáról. Merthogy már korábban mindegyik érdekelt fél elfogadta a nemzetközi ellenőrzés elvét.

Az unió által delegált semleges szakemberek az orosz-ukrán vezetékhálózat kulcspontjain ellenőriznék: jön-e a gáz, mekkora mennyiségben, milyen nyomással. De aztán este az energiaügyi biztos sajtóértekezletén kiderült: Ukrajna elfogadja az unió által javasolt nemzetközi ellenőrzést, de Oroszország az uniós megfigyelők mellé saját szakértőket is delegálna a monitoring misszióba, ezt viszont Ukrajna ellenzi. Vagyis még sincs megállapodás. A tárgyalások folytatódnak. Tehát nagyjából ugyanott tartunk, mint a nap kezdetén:
ígéretek, szándéknyilatkozatok vannak, de gáz továbbra sincs.

Haják-Szabó Mária (Pozsony)/Keleti Miklós (Brüsszel), MR