A kormányzó Smer-SD-t februárban két és fél százalékkal kevesebben választának meg, mint januárban – ez derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal Közvételemény-kutató Intézetének felméréséből, amelyet február 1-e és 9-e között végeztek 1137 személy megkérdezésével.

A Robert Fico vezette Smer azonban a 46 százalékával még mindig a legnépszerűbb politikai párt Szlovákiában.

A népszerűségi lista második helyét a legnagyobb ellenzéki párt, a Mikuláš Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt foglalja el 12,9 százalékos támogatottsággal. Egy hónappal korábban 0,1 százalékkal kaptak kevesebb szavazatot.

Egy százalékkal csökkent a Szlovák Nemzeti Párt népszerűsége januárhoz képest, most a lakosság 11 száléka adná a Slota vezette pártra a voksát.
A legjelentősebben a Kereszténydemokrata Mozgalomnak növekedett a támogatottsága, 2,9 százalékkal. Most 9,3 százalék szavazatot kapnának a választóktól.

A Magyar Koalíció Pártját 0,6 százalékkal választanák többen, mint egy hónappal korábban. Jelenleg az ötödik helyen szereplő Csáky vezette pártnak 8 százalékos a támogatottsága.

Mintegy háromszázalékos szimpátiacsökkenést mértek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnál – januárban még a negyedik helyen szereplő párt most csak a hatodik helyet érdemelte ki 5,9 százalékkal.

A választási urnákhoz a szavazásra jogosultak 63,6 százaléka járulna, 11,4 százalékuk nem tudja, hogy kit támogatna voksával. Gyarapodott a Kereszténydemokrata Mozgalom potenciális szavazóinak száma: a KDH-ra 9,3 százaléknyian szavaztak volna.

Felvidék Ma, sk