Az elmúlt félév legnagyobb külpolitikai sikereként értékelték a magyar külügyi bizottság tagjai a szerdai magyar–szlovák társbizottságok közös esztergomi ülését. A bizottság foglalkozott Dunaszerdahely problémájával is.

Az ülés utáni sajtótájékoztatón a tavaly novemberi, Dunaszerdahelyen történt eseményekkel kapcsolatosan Németh Zsolt arról is beszélt, hogy bizonyos esetekben továbbra sem közeledtek az álláspontok. A DAC–Slovan mérkőzésen történt, magyar állampolgárokkal és szlovákiai magyar kisebbségiekkel szembeni rendőri brutalitást Magyarország még mindig túlzott fellépésként értékeli, míg Borisz Zala a szélsőségekkel szembeni, nem etnikai alapú intézkedésként értékelte. Csáky Pál az ülés után ezzel kapcsolatban elmondta, a szlovák Belügyminisztériumnak – az elmúlt hónapok hallgatásából ítélve – biztos, hogy nincs olyan bizonyítéka, amellyel igazolná e fellépés brutalitásának jogosságát. Az MKP vezetője minimum bocsánatkérést, vagy a felelősséget vállalva és a következtetéseket levonva a szlovák országos rendőrkapitány, illetve Robert Kaliňák belügyminiszter lemondását tartaná méltányosnak.

MNO, Felvidék Ma, atos