Lengyelország arra fog törekedni, hogy az Európai Unió a mai gazdasági és pénzügyi válság miatt tegye „alkalmasabbá” Lengyelország számára az euró-övezetbe való belépést,- mondta Donald Tusk, lengyel kormányfő. Hasonló, kritériumokat enyhítő igénnyel már fellépett Magyarország is. A lengyel liberális kormány arra törekszik, hogy az euró 2012-től az ország fizetőeszköze legyen. A kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy megbeszéléseket kezdeményez az európai unió színterén ennek lehetőségéről, hogy nagyobb „rugalmasságot” érjen el a belépéshez szükséges kötelező feltételekkel kapcsolatban. Szeretne megegyezni a hasonló helyzetben lévő uniós országokkal a közös taktikáról.

„Vasárnap, Brüsszelben, a kötetlen Európa Uniós tanácskozáson ez ügyben szeretnék szövetségeseket szerezni,”- mondta Tusk. Elsősorban Magyarországtól vár támogatást.

A belépési feltételek közül például, mérsékelhetnék az inflációra vonatkozó 3 %-os küszöböt. A 2007-es lengyel gazdasági eredmények már teljesítették a közösséghez tartozás feltételeinek zömét. Például az inflációra, az államháztartás hiányára és az állami hitelállományra vonatkozó részét. Tény, hogy az inflációra vonatkozó adat csak szorosan fért bele a feltételekbe. A határon ingadozik a kormány hosszú távú hiteleinek kamata is. Ennek ellenére még sem léphettünk be a közös pénznem előcsarnokának számító uniós ERM-II rendszerbe, amely további feltétel ahhoz, hogy Lengyelország az euró-övezethez tartozzon.

Lengyelország intenzív tárgyalásokat kezdett a belépésről az ERM-II rendszerbe való belépésről. A lengyel gazdasági szakemberek véleménye viszont különbözik abban, hogy szerencsés-e a gazdasági válság közepén tagja lenni a rendszernek. Félnek, hogy többet ártanak a lengyel gazdaságnak, mint használnak.

A lengyel köztársasági elnök elutasítja az euró korai bevezetését.

A kormányfővel ellentétes véleményen van Lecha Kaczynsky, a Lengyelország köztársasági elnöke. Szerinte az unió ERM-II rendszerébe való korai belépés lelassíthatja a lengyel gazdaság fejlődését. Megismételte korábbi véleményét, hogy az euró-övezethez való csatlakozás 2012 – 2013-as időpontjának terve nem reális.

„Az euró előszobájának számító ERM-II rendszerbe való belépés, nagyon sok korlátozó (restriktív) intézkedést követelne a Lengyel Nemzeti Bank monetáris (pénzügyi) és a kormány fiskális (államkincstári) politikájától. Ez azt jelentené, hogy vizet öntenénk a gazdaságunk lángoló tüzére, ami elfojtaná a tüzet, azaz a lengyel gazdaság lendületét.”- mondta Kaczynski a Gazeta Wyborcza cimű gazdasági lapnak.

Donald Tusk szeretné, ha Lengyelország, mint a legnagyobb posztkommunista ország az EU tagállamai közül, 2012-ben belépne az euró-övezetbe. „Tekintettel a világméretű gazdasági válságra, országunk gazdasági stabilizációja és fejlődése szempontjából előnyt jelentene az euró-övezethez való tartozás. Nagyobb védettséget kapnánk.

Az euró bevezetéséről a kormány dönt és nem a köztársasági elnök,”- jegyezte meg az államfőtől ért kritikára.

Felvidék Ma, Pravda, -ddg-