Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa Göncz Kinga kijelentésére reagálva közölte: a KMKF működése sikertörténet, semmi ok nincs arra, hogy felülvizsgálják az Országgyűlés egy évvel ezelőtt elfogadott határozatát.
Németh Zsolt, aki egyben a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is, úgy véli, a KMKF működése sikertörténet, semmi ok nincs arra, hogy felülvizsgálják az Országgyűlés egy évvel ezelőtt elfogadott határozatát. A politikus közölte: teljes egység van a parlamenti pártok között a KMKF-fel kapcsolatos országgyűlési határozat ügyében. “Ez alapvetően a parlament szerve, és a kormányzat ezekben a kérdésekben jobban teszi, ha körültekintőbben nyilatkozik, mert a parlamenti pártok hozták létre ezt a szervezetet, és meglehetősen széles támogatottságot élvez. Tudtommal miniszter asszonynak ez a véleménye nem egyezik még a kormány véleményével sem” – tette hozzá Németh Zsolt.

Az Országgyűlés március 3-án fogadta el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról szóló határozatot; a dokumentum alapján a KMKF-et a parlament saját állandó intézményének tekinti. Erre reagálva a szlovák parlament november 4-én hozta meg azt a határozatot, amely szerint a szlovák törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, ez esetben az Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a KMKF munkájában.