A szlovák házelnök meghívására március 12-én a Párkány melletti Béla kastélyában kerül sor a magyar-szlovák házelnöki találkozóra – közölte szombaton Párizsban Szili Katalin. A találkozó zárja a két ország közötti egyeztetéssorozatot, amely többek között a tavaly botrányba fulladt dunaszerdahelyi focimeccs miatt indult.

Az Országgyűlés elnöke az Európai Unió nemzeti parlamenti elnökeinek kétnapos konferenciáján vett részt a francia fővárosban, ahol a márciusra tervezett kétoldalú megbeszélésről is egyeztetett Pavol Paška szlovák házelnökkel.

A szlovákiai találkozón a házelnökök a két ország parlamentjei közötti bizottsági egyeztetések eredményeit és ajánlásait foglalják majd össze. A két ország parlamenti társbizottságainak egyeztetési sorozata jövő szerdán, az emberi jogi bizottságok pozsonyi ülésével zárul.

A szlovákiai találkozón a házelnökök foglalják majd össze a két ország parlamenti bizottsági egyeztetéseinek eredményét.

A két ország parlamenti bizottságai között azt követően kezdődött egyeztetés, hogy a két ország viszonya elmérgesedett a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek miatt. Tavaly november 1-jén játszott dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen szlovák rohamrendőrök benyomultak a hazaiak szektorába – ahol magyarok is voltak -, és rátámadtak az emberekre. Összesen 31 drukkert állítottak elő, köztük 16 magyar állampolgárt. Tizenegyen megsérültek, köztük öt magyarországi szurkoló.

Szili megbeszéléseket folytatott Bogdan Borusewiczcsel, a lengyel szenátus elnökével is, aki egyben a határon kívül élő lengyelek együttműködését is felügyeli. Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása szerint lengyel kollegája néhány hónapja jelezte, hogy országa szeretné átvenni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) működési tapasztalatait.

MTI, STOP