A cseh és a szlovák miniszterelnök is elutasítja a nemzeti protekcionizmust, szerintük az ilyen intézkedések a közös uniós szabályok megsértését jelentik.”Ha bárki bármit megsérthet, akkor nem értem, miért van szükség az Európai Unióra” – jegyezte meg Robert Fico a szlovák televízió vitaműsorában vasárnap este, ahol együtt szerepeltek Mirek Topolánek cseh kormányfővel.

A cseh kormányfő nem zárja ki, hogy a válságellenes intézkedés-csomagról szóló szavazást esetleg összekapcsolja kormánya további sorsával.

“Nagy horderejű intézkedésekről van szó, amelyeket márciusban tervezünk a képviselőház elé bocsátani. Mérlegelem, hogy ezt összekapcsoljam a kormány további sorsával” – jelentette Mirek Topolánek. Szerinte annyira fontos intézkedésekről van szó, hogy a kormány keresni fogja a megegyezés lehetőségét az ellenzékkel.
Topolánek elismerte: a válságkezelő program megvalósítása költséges lesz, s ezért nem kizárt, hogy a költségvetés idei hiánya meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) három százalékát. “Ez azt jelenti, hogy nem teljesítenénk a maastrichti kritériumokat, ami jelentősen bonyolítaná az euró bevezetését Csehországban” – jegyezte meg.

Topolánek szerint a cseh kormány a munkahelyek megőrzésének a támogatásával, valamint a vállalatoknak nyújtott hitelekkel kívánja keresni a kiutat a válságból. Leszögezte: semmi esetre sem tervezik azt, hogy növeljék az államadósságot. “Nem hagyhatunk adósságot gyermekeinkre” – jegyezte meg a kormányfő.

Duna TV