Füleken és Losoncon is méltóságteljesen ünnepelték meg március 15-ét. Füleken a Művelődési Központban zajlott a március idusára rendezett műsor, melyet a Csemadok Füleki Alapszervezete és a helyi MKP közösen szervezett.

 

A műsor rendezője már évek óta Szvorák Zsuzsa, a füleki Csemadok elnöke. Fellépett a füleki női és férfi énekkar, ezen kívül a füleki és a salgótarjáni iskola diákjai, és helyi előadóművészek mutatkoztak be szavalattal, énekkel, majd a helyi és a ragyolci néptánccsoportok mutattak be látványos táncot.
Hasonlóan a fülekihez, Losoncon is színvonalas műsor várta az ünnepi közönséget. A Serley női kamarakórus, valamint a losonci Kármán Színház előadása, majd szavalatok, énekek tették színesebbé az ünnepi műsort, melyet a losonci Csemadok, a Nógrádi Területi Választmány, a Nógrádi Művelődési Központ és a Phoenix Lutetia polgári társulás közösen szervezett.
Csúsz Péter, az MKP járási elnöke köszöntötte Bauer Editet, az Európai Parlament képviselőjét, akit mindkét helyszínen, Füleken és Losoncon is ünnepi beszédet mondott.
Bauer Edit rövid történelmi visszatekintés után hangsúlyozta, hogy a ma emberére is fontos feladatok várnak a 2009-es évben, hiszen három választás is lesz az idén hazánkban. Annak ellenére, hogy ma nincs forradalmi hangulat, párhuzamot vont a szabadságharcban résztvevők kötelességtudata és a ma emberének kötelessége között, ami abban nyilvánul meg, hogy élünk alkotmányadta jogunkkal és részt veszünk a 2009-es választásokon.
A koszorúzási ünnepség Losoncon a Kármán-emlékműnél zajlott, ahol a Csemadok helyi szervezete, a Nógrádi Területi Választmány és a Szövetség a Közös Célokért losonci területi irodájának képviselői koszorúztak.
Füleken a koszorúzás, a tavaly október 6-án leleplezett, a szabadságharcban résztvevő fülekieknek emléket állító emlékműnél zajlott, ahol a kegyelet és emlékezés koszorúit Bauer Edit, Fülek város polgármestere, a helyi MKP, valamint a civil szervezetek képviselői és a magyarországi közösségeket képviselő vendégek helyezték el.

Felvidék Ma, EM

Képgaléria a füleki eseményekről ITT