A Polgári Konzervatív Párt szerint Fico kormánya nem tárta fel a pénzügyi válság valódi nagyságát és mélységét. A külső okokra való hivatkozás csak kifogás a felelősség alól való kibújásra.

Legalábbis így gondolja Peter Zajac, a párt elnöke. Az országos tanács szombati ülésén azt is állította, hogy a kormány csak egyszeri, „gyakran rendszerellenes intézkedéseket” hoz és képtelen egyetlen megoldást találni a válság megoldására. Az OKS ezért a kormány gazdaságpolitikáját „politikai csődként” értékeli.

Az OKS szerint a kormánynak még három év sem kellett ahhoz, hogy tönkretegye Szlovákia jó gazdasági helyzetét. A párt által kiadott nyilatkozatban többek között olvasható az is, hogy a kormány magántulajdonhoz való ellenséges hozzáállása csökkentette a külföldi tőke beáramlását, romba döntötte azt a biztonságérzetet, hogy Szlovákia a vállalkozók számára jó ország, és megnövekedett az állami fogyasztás.
A hazai össztermék – szerintük – olyan mélyre sülyedt, hogy Szlovákia még ebben az évben recesszióban érezheti magát és növekedni fog a munkanélküliség is. Az európai alapok pénzügyi forrásait a kormány korrupciós módon osztja szét, az oktatási reform helyett csak kibeszélés tapasztalható.
Az OKS a válság megoldását a kormány- és közkiadások, az adó- és elvonások csökkentésében látja, de abban is, hogy felszabaduljon a munkaerőpiac, valamint az oktatás- és az egészségügy igazi reformjában.

Felvidék Ma, sk