Szlovákia ez év február végéig az EU strukturális alapjaiból összesen 1 milliárd 76 millió eurót merített. A program első időszakában tehát az állam 92%-ra teljesítette kötelezettségeit az unióval szemben. Ezeket az eszközöket viszont az Európai Bizottság határozata alapján ez év június végéig meríthetné az állam.

Mégha az idő az uniós alapok pénzeinek felhasználására a 2004 – 2006 évekre vonatkozólag Szlovákia részére rövidült is, a merítés januárhoz viszonyítva csupán két százalékkal növekedett. Júniusig a rendelkezésre álló megmaradt összeg 93 millió euró. Valamivel határozottabb ütemben növekedtek a második programidőszakban merített eszközök. A 2007 – 2013 évekre 46 kérelmet hagytak jóvá összesen. A tizenegy milliárdból ezáltal több mint 28 és fél millió eurót merített ki az állam.

ta3, Felvidék Ma, ba