Az ISFA nem nyereség orientált szervezet nevében Simon Zsolt parlamenti képviselő és mint a projekt koordinátora Boros András előkészítő, programajánló összejövetelt szervezett a tegnapi nap folyamán, 2009.04.8-án a gömöri polgármesterek részére Rimaszombatban. Célja megkönnyíteni és támogatni a határon átnyúló nemzeti és kistérségi együttműködés fejlesztését, úgy gazdasági, mint kultúrális téren. Az ülésen Törzsök Erika a magyar kormány kisebbségi ügyekkel foglakozó hivatalvezetője, valamint Rajnai Gábor és Majoros András is mint előadók vettek részt.

Tizenkét tagú bizottság alakult a főleg nagyobb települések, falvak polgármestereiből, akiknek a feladata a következő összejövetelig – amelyet április 21-re terveznek – javaslatok, elképzelések, feladatok elkészítése, feltérképezése a térség adottságaira építve. Simon Zsolt szerint fontos volna egy ilyen találkozás Magyarországon is, amit majd természetesen követnie kell egy közös találkozásnak mindtét ország határmenti régióiból, hogy az együttműködés hasznos és gyümölcsöző legyen.

Felvidék Ma, Molnár Zs.