Hat cigány fiút aláztak meg rendőrök a Sme című szlovák napilap internetes kiadása által nyilvánosságra hozott felvétel szerint. Az eset Kassán történt, az érintett rendőröket elbocsátják és büntetőeljárást indítanak ellenük.

Szlovák rendőrök roma fiúkat, köztük kiskorúakat arra kényszerítettek, hogy vetkőzzenek meztelenre és pofozzák meg egymást – közölte a Sme című szlovákiai véleményformáló napilap internetes honlapján kedden délután a tulajdonába került videofelvételekre hivatkozva.

Ján Packa, a szlovák rendőrség országos főkapitánya rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze és bejelentette, hogy az esetben érintett személyeket elbocsátják a rendőrség kötelékéből és büntetőeljárást indítanak ellenük.

A felvételeken az látható, ahogy a felsorakozott hat cigány fiúra egy rendőr ráordít, hogy vetkőzzenek mezítelenre. “Aki az utolsó lesz, az büntetést kap” – mondják. Miután a fiúk levetkőztek, felszólította őket, hogy tegyék kezüket a fejük mögé. A kamera ezt követően nemi szerveiket pásztázza végig.

A következő felvételeken egyenruhás rendőröket látni a gyerekekre ugató kutyákkal. A fiúknak előbb meg kellett egymást csókolniuk, majd pofozkodásra kényszerítették őket. A filmen az is látható, hogy az egyenruhás rendőrök videokamerával és mobiltelefonnal felveszik az eseményeket.

A Sme azt állítja, hogy a felvétel március 21-én készült. A felvétellel a rendőrök állítólag dicsekedtek, és barátaiknak, ismerőseiknek is elküldték, így került az újság szerkesztőségének a birtokába is.

A szerkesztőség szerint az eset Kassán történt. A rendőröket egy járdán fekvő asszonyhoz hívták ki, aki azt állította, hogy hat roma gyerek meglopta őt. A rendőrök a lopással vádolt romákat előállították és a rendőrőrsön alázták meg őket. A hat roma közül három még kiskorú volt. Az ügyben állítólag nyolc rendőr érintett.

Felvidék Ma, MTI