Pozsonyban, a Szent András temetőben számtalan jelentős ember van eltemetve. Az érdekes, sokszor művészi kivitelezésű síremlékek között sétálva elénk tárul a hajdani német-magyar lakosságú város egykori élete, annak szereplői, sorsának alakítói. Aki ismerni akarja városunk történelmét, feltétlenül keresse fel ezt a temetőt.

Az egyik legérdekesebb síremlék közel a bejárathoz, a hajdani Pray-utca (jelenleg Augusztus 29-e utca) felőli oldalon található.
Hatalmas neogótikus oltárt idéző homokkőépítmény, közepén tengeri vitorláshajó képével.
Itt nyugszik Jetting Károly, a pozsonyi Robinson.
Jetting Károly – Karl Jetting Pozsonyban született, 1730. szeptember 13-án.
Ügyes és szorgalmas tanuló volt, ám apja korai halála miatt kényszerült elhagyni a gimnázium ötödik osztályát és egy bécsi ügyvédnél írnokként vállalt munkát.
Ez nem elégítette ki a tehetséges fiatalember becsvágyát, utazni vágyott, világot látni, így egy idő múlva otthagyta az irodát és elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba. Szerencséje egy londoni bankár személyében érkezett el, aki pártfogásába vette, és Szenegálban szerzett neki hivatalt. Az odautazás közben hajója viharba keveredett, megsérült és több napi hánykódás után egy sziget partjainál zátonyra futott. Itt azonnal megrohanták a bennszülöttek, akik kirabolták, Jetting néhány társával tutajon elmenekült ugyan, de egy sziklára vetődtek ahol már rabszolga-kereskedők találtak rájuk. Rabszolgavásáron adták el egy zsidónak, ám sikerült kapcsolatba kerülni az angol konzullal és az egy gazdag arab kereskedő segítségével kiváltotta.
Katonai kísérettel gyalogoltak Robatoba, ahol az angol konzul vendégszeretetét élvezte. Innét Tangerbe utazott, majd a spanyol konzul segítségével Cadixba, végül onnét sikerült Londonba érkeznie.
Itt hamar híre ment kalandjainak és maga az angol király vette pártfogásba. Kinevezte Marseille-i konzulnak és úgy tűnt, hősünk életpályája végre sínen van.
Ám a megpróbáltatásoknak, kalandoknak még koránt se szakadt vége.
Marseille felé utazva hajója ismét viharba került, ez a hajót messze sodorta a biztonságos útvonaltól. Kalózok támadták meg, foglyul ejtették és ismét a rabszolgapiacon találta magát, ezúttal Tuniszban, ahol egy Selim nevű gazdag török vette meg. Egy alkalommal megmentette gazdája életét, ezért az barátjául fogadta, pénzzel ajándékozta meg és visszaadta szabadságát. Szabadságát ezúttal sem élvezte sokáig. Egykori gazdája fia, aki megirigyelte boldogságát bosszút forralt ellene,néhány barátjával megtámadta, kirabolta és gályarabként kényszerítette, hogy vegyen részt egy máltai hajó elleni támadásban. Hősünk azonban több társával együtt fellázadt és miközben fogva tartóikkal küzdöttek a máltaiak elsüllyesztették hajójukat. Úszva menekült egy lakatlan szigetre, ahol teljesen egyedül élt Robinson módjára kilenc hónapon át, kókuszdiókkal táplálkozva. Mikor végre társakra talált azokkal közösen sikerült hajót keríteni, majd Santo Domingóba jutni. Onnét Londonba érkezett, de a kalandokat megelégelte,újabb hivatalt nem vállalt. Rövid ott tartózkodás után szülővárosába, Pozsonyba utazott és itt békés nyugodt polgárként élt 1790-ben bekövetkezett haláláig. A pozsonyi szent András temetőben temették el, és lassan elfeledték.
Évtizedek múltak el halálától, mikor egy pozsonyi tanácsos Bécsben lelt rá egy könyvre, melyet ismeretlen szerző adott ki 1797-ben.Cime: Der ungarische Robinson, oder Schicksale und wunderbare Abendteuer Karl Jettings, eines geborenen Ungars. (A magyar Robinson, avagy Jetting Károly, egy született magyar nagyszerű kalandos életsorsa)
A könyv nagy feltűnést keltett Pozsonyban, és többen is érdeklődni kezdtek utána, ki is volt, hol és hogyan élt városunk eme méltatlanul elfeledett polgára.
Voltak akiknek eszükbe jutott gyerekkori emlékként az idős úr, aki szívesen mesélt az utcában lakó gyerekeknek, érdeklődve hallgatták történeteit messzi tájakról, tengerekről, viharokról, kalózokról de kevesen hitték, hogy mindez több, mint mese. Most megilletődve emlékeztek rá és fel akarták keresni sírját, hogy legalább holta után tiszteljék meg kalandos életének emlékét.
Ám ekkor derült ki, sírja már nincs meg, utódai, barátai ismerősei is régen meghaltak vagy elköltöztek, csak néhányan emlékeztek, merre volt az egyszerű fakereszt, amely azóta elkorhadt. Pozsony városa nem hagyta ezt annyiban.1844-be a városi tanács új reprezentatív síremléket állíttatott fel a neves szülöttnek, egykori sírja helyén.
Azóta is az egyik legszebb emlékmű a Szent András temetőben.

Felvidék Ma, Brogyányi Mihály