Renault Laguna Coupe

„Legmerészebb álmaimban sem szerepelt egy francia kupé birtoklásának vágya, most pedig ott tartok, hogy kéne!” A gyönyörű kocsi tesztje után jómagam is egy emberként csatlakoztam Totalcar-os kollégám véleményéhez. És távolról sem csupán azért, mert az autó tényleg meseszép. Hanem azért is, mert NAGYON JÓ. „Legmerészebb álmaimban sem szerepelt egy francia kupé birtoklásának vágya, most pedig ott tartok, hogy kéne!” A gyönyörű kocsi tesztje után jómagam is egy emberként csatlakoztam Totalcar-os kollégám véleményéhez. És távolról sem csupán azért, mert az autó tényleg meseszép. Hanem azért is, mert NAGYON JÓ. De menjünk sorjában.

(Az összes kép kattintással nagyítható)

Alaktan

Elöl Nissan 350/370Z, hátul Aston Martin – de ez végképp nem kritika akar lenni. Már csak azért sem, mert individualitásból is van itt, de bőséggel. A Renault egyszerűen elhatározta, hogy készít egypár tüneményes autót, lásd még az új Mégane Coupét. A Laguna kupéverziója minden oldalról meseszép látvány, de legvonzóbb része mégis a farrész: a keskeny szélvédő és az alatta-mellette kidomborodó kerékjárati ívek, a csomagtartófedél vonalvezetése. Jól mutatnak a krómozott díszítéssel keretezett, szép ívű, krómkeretes ablakok, a motorháztetőt pedig a márkaemblémából kiinduló hangsúlyos perem osztja ketté. A keskeny hátsó lámpatestekben természetesen LED-égők világítanak.

Belvilág

Az utastér nemhogy csalódást nem kelt, hanem az anyagválasztás és a kidolgozás a felső kategóriás autókéval vetekszik. Az ülések például a tesztelt alacsonyabb GT komfortfokozatban is bőrkárpitozásúak, a szereltség is imponáló (függönylégzsákok, ESP, guminyomás-ellenőrző rendszer, tolatószenzorok, sebességkorlátozóval egybeépített tempomat, kétzónás automata légkondi, 8 hangszórós, mp3-as rádió). A műszerfal csupa harmónia: hihetetlenül arányosan helyeztek el rajta mindent, hullámos felső pereme pedig a tengert juttatja eszünkbe… Kocsinkban egyébként feláras navigációs rendszer is volt, amelynek kezelőpultját a sebességváltó kar mögött helyezték el. Ami pedig minden kupé neuralgikus pontját, a hátsó traktust illeti – nos, távolról sem találtam olyan borzasztónak a helyzet. Mégiscsak egy nagykupéról van szó. A hosszú ajtók szélesre tárulnak, az elülső ülések egyetlen kézmozdulatra előrefutnak, tehát viszonylag kényelmesen bemászhattam; s ha már ott voltam mind a 182 centimmel, gyorsan rájöttem, hogy tulajdonképpen a lábaimat sem kell a füleimre akasztanom. A koffer pedig megközelíti a fél köbmétert, nem is beszélve az alatta kialakított titkos rakodózugokról…

Az országúton…

…az autó két tulajdonsága nyújtott maradandó élményt. Az egyik a 205 lóerős turbómotor volt, de mondjuk meg őszintén, ekkora potencia el is várható egy ilyen karakterű közlekedőeszköztől. A másik azonban olyasmi volt, amit nagyon-nagyon kevesen tudnak: a négykerék-kormányzás. Lényege, hogy 60 km/órás sebesség alatt a hátsó kerekek az elsőkkel ellentétesen mozdulnak el, maximum 3,5 fokos szögben; hatvan felett azonban már az elsőkkel azonos irányban fordulnak el. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alacsonyabb tempónál nagyszerűen manőverezhetünk, például parkolókból való ki- és beálláskor, illetve szűk helyen történő kanyarodáskor. Nagyobb sebességnél viszont megnő az autó stabilitása, nehezebben kezd előzni a far. Sokszor tényleg olyan érzésem volt, mintha sínek vezetnének… Ezt a fajta stabilitást csakis a négykerék-kormányzás tudja biztosítani; legalább egy nagyságrenddel áll minden más futómű felett. Viszont 200 lóerő felett már egy motort sem illik félmondattal elintézni: egyszerűen éreztem az erőt és a rugalmasságot, mégpedig gyakorlatilag a legalacsonyabb fordulatszám-tartománytól kezdve. Hol vannak már az úgynevezett turbólyukak, uramisten…! A hatfokozatú kézi váltó pedig olyan volt, amilyennek egy ilyen kocsiban lennie kell. Nagyon sok automata szerkezetet ilyenre cserélnék!

Vas Gyula
(A szerző felvételei)