Szlovákiából bővítené betegkörét kapacitásának jobb kihasználása érdekében a balassagyarmati kórház – mondta Szabó Géza főigazgató kedden az MTI-nek. A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház likviditási helyzetének megőrzése és szabad kapacitásának lekötése érdekében készítheti elő a szerződést a nagykürtösi kórházzal, illetve a szlovákiai egészségügyiellátás-szervezővel, hogy a Nógrád megyei városban is el lehessen látni a szlovákiai lakosokat – közölte Szabó Géza.
Hozzátette: ehhez hozzájárulását adta a fenntartó városi önkormányzat.
A főigazgató hangsúlyozta: az elképzelés csak akkor válhat majd konkréttá, ha megjelenik az egészségügyi ellátásra vonatkozó, határ menti együttműködést lehetővé tevő pályázat.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen szakmákban lesz reális az együttműködés, és hogy a két ország szakminiszterei milyen megállapodást kötnek a keresztfinanszírozásról – mondta.
A nyugat-nógrádi városban vannak Szlovákiában élő diákok és munkavállalók is, de mint Szabó Géza elmondta, ellátásuk nem számottevő, és a jelenlegi szabályozás szerint csak a sürgősségi esetekre terjedhet ki.
A dr. Kenessey Albert Kórház évente 18 ezer fekvő, és mintegy 300 ezer járó beteget lát el.

Felvidék Ma, MTI, ddg