Az uniós Szlovákia akadályozza a szintén EU-tag Magyarországot abban, hogy saját forrásaiból segítsen a kisebbségi magyaroknak. A húszéves fennállását ünneplő Rákóczi Szövetség adományokból próbálja kipótolni a felvidéki magyar iskolásoknak járó ösztöndíjakat.
„Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll” – II. Rákóczi Ferenc hűséges Mikes Kelemenjének sora akár a Rákóczi Szövetség jelmondata is lehetne. A múlt hétvégén húszéves fennállását ünneplő civilszervezet mindent megtesz, hogy a „földet művelje”.
Olyan területen, amelyre a rodostói remete legrosszabb álmaiban sem gondolhatott: a 11 ezres taglétszámú (ebből háromezer középiskolás) szervezet a határon túli magyarsággal fenntartott kapcsolat ápolását tekinti fő feladatának. Bár történelmi vetélkedők kiírásától középiskolás csereprogramokon át (idén a szövetség támogatásának köszönhetően kétezer itthoni gimnazista tölthette egy határon túli iskolában március 15-ét), tanári táborok szervezéséig számos területen buzgólkodnak, a fő csapásirány a szlovákiai magyarság támogatása. Adódik a kérdés: a tátrai tigris országában élő, euróval fizető nemzettársainknak mi szüksége lehet a húsz éve még indokoltnak tűnő anyaországi segítségre?
„Nemzetstratégiai kérdés, hogy magyar iskolába járnak-e a magyar családok gyermekei. Szlovákia az egyetlen szomszédos ország, amely megakadályozza, hogy a magyar állam juttatása – az úgynevezett oktatási-nevelési támogatás – megérkezzen a gyermekes kisebbségi családokhoz” – magyarázza lapunknak Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, amikor szervezete kezdeményezéséről, a beiratkozási programról kérdezzük.
Szlovákiában 2004 vége óta végzik a sziszifuszinak tűnő munkát, a magyar kisdiákok összeírását, támogatását. A helyi viszonyok ismerete nélkül lehetetlen lenne a gyermekek felkutatása. Ebben nagy szerepe van a Rákóczi Szövetség helyi alrendszerének: 1993-ban a szövetséget támogató alapítvány kezdeményezői a tőke nagyobbik részét 25 részre osztották, s így a szlovákiai magyarság teljes szállásterületét lefedő hálózat alakult ki.
A beiratkozási program keretében első körben a magyar anyanyelvű óvodások kapnak ajándékcsomagot, majd tízezer forintos ösztöndíjban részesül minden, tanulmányait magyar iskolában kezdő kisdiák. Elvben. A program hiányossága ugyanis, hogy mivel tekintélyes részben magánadományokra támaszkodik, nem lehet teljes körű. Az Ipolyságtól keletre eső, nehezebb sorsú közép- és kelet-szlovákiai országrészben és a szórványnak számító nyugati peremvidékeken tudták csak kiosztani az ösztöndíjakat – a tömbmagyarságnak otthont adó nyugat-szlovákiai Csallóközben például a nagy családosoknak s a más településről bejáróknak segíthetett a szövetség (tavaly 1925 kisdiák kapott támogatást).
Az eredmények? Első látásra nincs sok biztató jel. Szlovákiában 2004 és 2008 között a magyar iskolába beíratott diákok száma 16 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az ösztöndíjprogramban érintett térségben kisebb a visszaesés: míg a többi vidéken több mint 20 százalékkal kevesebb a magyar diák, ezeken a területeken ez az arány csak 11 százalék. Az adatokban azonban nagy szerepük van a kedvezőtlen demográfiai változásoknak: a magyar iskolába indított gyermekek száma az összes beíratotthoz képest nem csökkent, hanem nőtt – a program területén két és fél, másutt másfél százalékkal (lásd táblázatunkat).
„Szerencsénkre Szlovákia csak a magyar állam által folyósított ösztöndíjtámogatástól zárkózik el, minket békén hagy. Így csupán a honi gazdasági helyzettel kell megküzdenünk, amikor adományozókat keresünk” – mondja Halzl József, aki nem a beiratkozási programok pénzügyi tranzakcióit, hanem az összetartozás érzésének erősödését hangsúlyozza. Enélkül aligha fordulhatna elő, hogy magyarországi gimnáziumok Rákóczi-alapszervezeteinek diákjai zsebpénzüket ajánlják fel a program céljaira. Persze mecénások nélkül nem létezik nemzeti szolidaritás sem. A Rákóczi Szövetség kiadványaiban a támogatók között szerepelnek a témára érzékeny (javarészt jobboldali) önkormányzatok, szakalapítványok, magánszemélyek, és tavaly közel hatmillió forint folyt be az egyszázalékos felajánlásokból.
Mindez azonban nem fedezné az évente nagyjából 140 millió forintból gazdálkodó szervezet legtöbb kiadással járó kezdeményezését, a beiratkozási programot. Meglepő módon állami vállalatok, sőt, külföldi tulajdonú energetikai cégek is szerepelnek a mecénások között, 2007-ben például 47 millió forintot adtak össze a gazdasági szereplők. A Szerencsejáték Zrt. idén és tavaly három-hárommillió forinttal támogatta a programokat. Érdekes felsorolás található a 2008. március 15-i diákutaztatási akció beszámolóit tartalmazó füzetben: a támogatók között szerepel a Paksi Atomerőmű, és külföldi kézben lévő energiacégek (például a svájci tulajdonú Csepeli Erőmű Kft., a belga Dunamenti Erőmű Zrt. és a német Mátrai Erőmű Zrt.). Nemzeti összeesküvés az iparágban? Nem erről van szó; Halzl József az Antall-kormány idején a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatójaként dolgozott, s akkor kialakult kapcsolatrendszerét máig kamatoztatja.
Felvidék Ma, Heti Válasz
