Bugár Béla szerint Csáky Pál már későn szeretne tárgyalni a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakciójából kilépett három képviselővel. Az exelnök szerint két hete már, hogy nem jelezte tárgyalási szándékát a jelenlegi MKP-elnök.
Bugár Béla az új párt alapításáról azt mondta a sajtó képviselőinek, hogy amennyiben mégis sor kerülne rá, akkor azzal a jövő héten lehet számolni. Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor azért szakította meg a tárgyalásokat az MKP vezetőségével, mert szerintük Csáky Pál mást nyilatkozott a sajtónak és mást a velük való tárgyalásokkor.
Bugár Béla örömét fejezte ki, hogy valószínűleg két EP-képviselője lesz a magyar pártnak, de szerinte ez csak az alacsony részvételnek köszönhető. Határozottan elutasítja azokat az állításokat, hogy a három kilépett képviselő ténykedése a választások előtt megkárosította a magyar párt esélyeit.
Az exelnök szerint jobbak lehettek volna az MKP esélyei, ha Duray Miklós és Szigeti László nem riogatják a magyar szavazókat az új magyar párt megalakításával.

Felvidék Ma, atos