A roncsprémiumot igénylő 44 ezer autótulajdonos közül a kétezer eurós állami segélyt eddig több mint 36 ezer ember használta ki, tehát ennyien vásároltak vagy igényeltek új gépkocsit. A legkeresettebb modell a Renault, ezt követi a Skoda, majd a Peugeot, a Kia, a Hyundai és a Citroën következik a sorban. Körülbelül nyolcezer ember még mindig nem döntött, hogy mikor vásárolja meg új gépkocsiját. Bár Robert Fico kormányfő nemrégiben kiemelte a startprogram sikerességét, a roncstelepek tulajdonosai más véleményen vannak. Lubomír Farenzen, az Auto-AZ képviselője, mely roncstelepet működtet a Malacka melletti Zohor településen, például azon a véleményen van, hogy az állami támogatás eredménye végső soron az elbocsátás. Mégpedig azért, mert a roncstelepek képtelenek fizetni az alkalmazottaik többségét, tekintve, hogy a régi autók bezúzása általában veszteséges. Farenzen szerint a telepek dolgozóinak mintegy harmadát el kellene küldeni ahhoz, hogy nyereséges legyen az ott folyó munka.

„Egy régi autó roncstelepi feldolgozása 50-80 euróba kerül. A Reciklációs Alapból 33 eurót kapunk, ami azonban – az eladott fémért kapott összeggel együtt – nem fedezi teljesen a költségeinket” – magyarázza Farenzen, aki szerint megoldás lehetne, ha nagyobb támogatást kapnának a Reciklációs Alapból, de erre nem kaptak ígéretet.

A roncstelepek tulajdonosaival ellentétben mosollyal a szájukon nyilatkoznak a roncsdíj kapcsán az autószalonok képviselői. „Meggyőződésem, hogy az év égéig újabb roncsprémiumot kellene meghirdetni, mivel ez hatalmas jelentőséggel bír a gépkocsik biztonságát és a környezetvédelmet tekintve is” – nyilatkozta Andrej Glatz, a Mercedes Benz Slovakia vezetője. Gazdasági szakemberek viszont azon a véleményen vannak, hogy ha az emberek kizárólag a gépkocsik vásárlására fognak koncentrálni, akkor a többi, hasonló volumenű áruféleséget nem, vagy csak kevéssé fogják megvenni. Tehát az állam valójában nem nyer a befolyt adókon.

Felvidék Ma, Pravda, tt.