Szörnyű látvány fogadta a minap a Brit Királyi Madárvédelmi Társaság Bodrogközbe látogató tagjait: egy Lelesz közelében található partszakaszon több tucat feldúlt gyurgyalagfészket találtak, amelyek közelében madártetemek és kihűlt tojások is voltak. A szervezet aktivistái szlovákiai kollégáikkal épp azért érkeztek a régióba, hogy ezeket a szigorúan védett és Angliában is ritkaságszámba menő madarakat fészkelésük idején megfigyeljék. Leleszen azonban a korábbi 35-40 fészekből alig 10-et találtak sértetlenül, a többit ismeretlenek – valószínűleg a látogatás előtt néhány nappal – vandál módon elpusztították – írta Leczo Zoltán az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.

A fészkek bejáratát agyaggal tömték be, így a madaraknak esélyük sem volt a túlélésre. Többségük éhen halt, és a lerakott tojások is kihűltek. A megdöbbent ornitológusok az esetet azonnal jelentették a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságnak, és a rendőrségen is feljelentést tettek. Ha a tettest sikerül bíróság elé állítani, komoly büntetésre, nagy összegű pénzbírságra vagy letöltendő szabadságvesztésre számíthat.

Bogoly János biológus az Új Szónak elmondta, hogy a gyurgyalag (Merops apiaster) a legszebb és a legszigorúbban védett madarak közé tartozik Szlovákiában. Májusban érkezik mérsékelt égövi költőhelyére, és általában szeptember harmadik hetében költözik Afrikába. A harkály nagyságú madár homok- vagy löszfalakba vájja fészkét, amelyekbe 5-7 hófehér tojást rak. A fiókák 13 nap elteltével kelnek ki, szüleik 20-21 napig táplálják őket. A gyurgyalag a gyümölcsösökben és kiskertekben – rovarevő lévén – semmilyen kárt nem okoz. A méhészek azonban nem nagyon örülnek jelenlétének, ugyanis darazsakon, szitakötőkön és egyéb röpülő rovarokon kívül méhekkel is táplálkozik.

A biológus tájékoztatása szerint a Bodrogközben több gyurgyalagtelep is található: például Királyhelmec, Bodrogszerdahely, Nagykövesd vagy Szolnocska közelében. Megjegyezte, hogy a mostani leleszi eset nem példa nélküli, korábban ő is talált feldúlt fészkeket a régióban.

Felvidék Ma, Greenfo, MTI