A Szlovák Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy az FK DAC 1904 Dunaszerdahely klubnak rendeznie kell adósságát játékosával szemben, Pinte Attilával. A rutinos labdarúgó ősszel még stabil kezdőjátékosnak számított, ám tavasszal már nem jelölték a keretbe sem.

A jogi huzavonának a Szlovák Labdarúgó Szövetség vetett véget, amikor is arra kötelezte a sárga-kékek klubját, hogy három munkanapon belül kötelesek kifizetniük Pinte Attila eddigi elmaradását. Pinte kegyvesztettségét egyébként Werner Lorant is aláírta, hiszen többször is annak a véleményének adott hangot, hogy nem akar hallani a „Pinte-ügyről”! Múlt szombati rögtönzött sajtótájékoztatóján viszont védelmébe vette a játékost, akit kulcsembernek titulált.

Rendőrség-zsolnai szurkolók-DAC

A múlt heti utolsó fordulóban a DAC a Zsolna csapatát fogadta. A vendégcsapatot 25-30 fős szurkolói gárda is elkísérte, akik a mérkőzés folyamán randalíroztak és nemzetgyalázó rigmusokat kiabáltak. A második félidő elején többszöri figyelmeztetés ellenére sem nyugodtak le a kedélyek, amikor is a dunaszerdahelyi rendezők bevonultak a vendégszurkolók szektorába és kiürítették azt. A zsolnaiak ártatlannak vallják magukat és videófelvételekkel bizonyítják, hogy a rendezők, majd pedig a stadionon túl a rendőrség is brutálisan bánt velük. A rendőrség cáfolja a brutalitást és leszögezi, hogy csakis a megengedett eszközökhöz folyamodott. A zsolnai szurkolók azt is felróják a dunaszerdahelyi klubnak, hogy rendezőik brutálisan megverték társaikat és nem megengedett eszközök is voltak némely dunaszerdahelyi rendezőnél.

Lorant-interjú

Nagy port kavart a zsolnai mérkőzés utáni Lorant-interjú is. A DAC menedzsere alaptalan vádaskodásnak minősíti a német szakember nyilatkozatát és nem ért egyet azokkal a rágalmakkal, amelyek a klubot, annak vezetőségét támadják. Werner Lorant egyébként szívesen dolgozna Dunaszerdahelyen a továbbiakban is, persze más vezetőség mellett. A megbántott tréner minden bizonnyal bizonyítani szeretne, erre viszont nagyon kevés a lehetősége. A sárga-kékek június 11-én kezdik újra az edzéseket. A klub háza tájáról a várható erősítésekről még nem érkezett információ.

Felvidék Ma, atos
Fotók: atos