A Lakitelek Népfőiskola és a Keresztény Élet katolikus hetilap szerkesztősége az elmúlt években több középiskolás vetélkedőt szervezett, többek között Mindszenty bíboros, Szent Imre herceg, II. János Pál pápa és Márton Áron püspök életéről.Idén a Pázmaneum Társulás is csatlakozott a verseny szervezőihez. Az idei esztendőben a vetélkedő témája Esterházy János, a mártír sorsú felvidéki magyar politikus élete. A többfordulós versenyre közel 100 középiskolás csapat – köztük Erdélyből és Felvidékről is – jelentkezett.

A versenyt a lakiteleki iskola igazgatója, Olajos István szervezte és vezette. A zsűri tagjai: Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője, Molnár Imre történész, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Karaffa János, a Pázmaneum elnöke voltak.

A vetélkedő fődíjaként a legjobb 8 csapat – a felkészítő tanárokkal együtt – részt vesz azon az Esterházy János emlékére szervezett, hétfőn kezdődött zarándokúton, melyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vezet.

A zarándokút résztvevői a szlovák és cseh nagykövetség munkatársaival együtt találkozhatnak Esterházy egykori rabtársaival, a csehországi Politikai Foglyok Egyesületének vezetőivel, valamint az olmützi püspökkel.

A három napig tartó út során többek között eljutnak a mártír sorsú gróf szülőhelyére, Nyitraújlakra; raboskodásának és halálának helyszínére, a mírovi várbörtönbe, valamint Prágába, ahol elzarándokolnak sírjához a motoli temetőbe.

Felvidék Ma, MNO