Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter az EUObserver internetes honlapnak úgy nyilatkozott, hogy az államnyelv védelmére született törvény körül hisztériakeltés folyik és az mérgezi a szlovák-magyar viszonyt.
Nevetségesnek, rosszindulatúnak és hisztérikusnak jellemezte a külügyi tárca vezetője a nyelvtörvény kapcsán keletkezett helyzetet, melyben szerinte nem lehet józanul megítélni a nyelvtörvényt, hiszen a magyar fél mindent elkövet ezért.

Lajčák kész konzultálni mindenkivel, aki elolvasta és megértette a nyelvtörvényt. Szívesen meghallgatja más EU-tagországok véleményét is a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. A külügyminiszter ugyanakkor más jellegű problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek szerinte beárnyékolják a régió országainak viszonyát. Ilyen a szélsőséges nacionalizmus és a politikai radikalizálódás is.

Felvidék Ma