A kormány válságot kezelő programja nincs hatással a gazdaságra, mivel a szigorú feltételek miatt kevesen nyújtanak be kérelmet azok iránt. A minisztérium egyenlőre nem kívánja megváltoztatni a feltételrendszert.

Az egyik ilyen támogatási forma az egyéni vállalkozókat kívánná segíteni, ugyanakkor a minisztérium által várt 5000 ember helyett mindössze csak egy személy kérvényezte.Ennek oka, hogy a minisztérium szigorított a feltételeken. A támogatás elnyeréséhez már nem elég, ha valaki csak a munkaügyi hivatal nyilvántartásában szerepel, hanem szükséges egy gyakorlati és egy elméleti képzést is elvégeznie, illetve a vállalkozói tervét részletesen bemutatni egy szakmai bizottság előtt. A mezőgazdasági termelők részéről sincs érdeklődés az állami támogatások iránt.A mezőgazdasági termékek feldolgozására, illetve forgalmazására azok a nyilvántartott munkanélküliek kérhetnek támogatást, akik vállalkozni szeretnének ezen a területen. Ez idáig senki sem jelentkezett a támogatásra, miközben a előzetes felmérések szerint azt várták, hogy 3000 ezer új munkahely létrehozását fogja eredményezni. A munkahelyteremtő támogatások azon területén van csak némi eredmény, ahol a sikeresebben működő cégek állami támogatások fejében bővítik vagy esetleg megtartják alkalmazottaik számát. Ugyanakkor ezen a területen is mindössze csak 2300 új munkahely megteremtését biztosította, miközben év végéig még 30000 ezerrel nőhet az állástalanok száma. A szociális minisztérium egyenlőre nem értékelte az eredményeket, amellyel egyenlőre szeptemberig szándékozik kivárni. Viszont a szigorított feltételek, illetve a támogatási formákról nyújtott nem megfelelő információ várhatóan azt eredményezi, hogy az egész gazdaság élénkítő csomag eredménytelen lesz, miközben az ország gazdasága egyre súlyosabb mértékben esik vissza.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS